9. fejezet - Bevésődés? Naná...

//Elena szemszöge//

Seth nevét mondták többen, ebből következtettem, hogy ő jött. Hajtott a kíváncsiság, ezért kikukucskáltam az ajtón, mire mindenki rám szegezte tekintetét és Ő is… Tekintete egyből rabul ejtette enyémet. Barna szemei nem engedték az enyémeimet más irányba nézni. Tekintetem csak az övére koncentrált, az övé pedig az enyémre. Megszűnt létezni minden. Megszűnt létezni a bátyám, megszűnt létezni a körülöttünk lévő dolgok összessége, megszűntek létezni a – nem kis – gondok is, és megszűnt létezni a negyedik dimenzió, az idő is. Semmi sem volt, csak Ő és én. Furcsa dolgot éreztem belülről, olyat, amilyet még soha nem tapasztaltam. Nem ismertem ezt az érzést. Melegség öntötte el a testemet. Furcsa melegség. De ez nem olyan melegség volt, mint nyáron a 30 fokban, főleg úgy, hogy tél volt, hanem teljesen más. Az érzelmeim össze-vissza kavarogtam, nem sikerül helyre tenni semmit. Ezt a pillanatot csak Embry törte meg.

-Álljatok össze, mint két kicsi legó! – erre a mondatra mindenki Embry felé fordult, majd a mellette állók (Paul és Jake) egyből tarkón vágták, mire mindenki felnevettet, még én is. Bár ez ekkora gond mellett meglepő, de látni kellett volna Embry fejét. A meglepődöttség és az értetlenség egyszerre ült ki arcára, de hála Paul szúrós tekintetének, egyből megértette, hogy mi a szitu.

Paul kezével maga felé intett jelezve, hogy menjek le hozzájuk. Kitártam a szobám ajtaját, hogy kiférjek rajta, de ahogy kimentem be is csuktam. Nem akartam, hogy meglássák azt a rendetlenséget, ami ott volt. Olyan volt, mintha egy második világháborús atombomba robbant volna. Felsőmet megigazítottam, hajamat is próbáltam valamennyire, majd elindultam lefelé a lépcsőn. Ahogy mentem lefelé, tekintetünk ismét találkozott. Nem akartam elhinni, hogy engem néz. Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen, de igaz volt. Engem nézett. Nem mást, engem. Miközben feléjük tartottam szemem a kidolgozott felsőtestére vetettem, ami elég kellemes látványt nyújtott. Imponáló volt az, ahogy ott állt és nézett. Paul ugrott elém megszakítva ezt az édes pillanatot.

-Ő itt Seth. – még nem értem le a lépcsőn, de már elkezdett felém közeledni. Pault arrébb hessegettem, mire egy páran felkuncogtak. Nem foglalkoztam velük, csakis kizárólag Vele. Nem érdekelt még az sem, hogyha valami hülyén nézett ki rajtam, csak Ő. Leértem a lépcsőn és a kezét nyújtotta. Lassan felemeltem karomat és az övébe helyeztem. Szájához emelte, majd kaptam egy kézcsókot. Meleg lehelete kellemes volt, egyfajta bizsergést váltott ki belőlem. Leeresztette a karunkat, de nem engedte el az enyémet. Az ő bőre is meglepően meleg volt, de most ez érdekelt a legkevésbé. Csak Ő, csak Seth érdekelt. Sosem voltam az az első ránézésre beleesek az első velem szembejövő fiúba fajta, de ez most máképp volt. Azt hiszem…belezúgtam. Nem, ez nem lehet. Nem zúghattam bele abba a srácba, aki még egy szót sem szólt hozzám. Vagy mégis? Csak ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben. Vettem egy mély levegőt, majd tekintetemet – kínkeservesen – Paulra szegeztem.

-Még valami? – kérdő volt a tekintetem, de szemem sarkából csak Őt figyeltem. Valószínűleg Paul ezt észrevette, mert Sethre nézett, majd utána rám. Gyanús vigyor volt az arcán, de csak legyintett egyet.

-Nincs semmi, csak gondoltam, hogy bemutatom neked Seth-et, de ahogy látom, nem is volt rossz ötlet. – arcán huncut vigyor jelent meg, mire én csak kinyújtottam rá a nyelvemet.

-Én felmegyek a szobámba. Pá! – intettem egyet, majd el akartam indulni, de tekintetem ismét Seth-re tévedt. Nyeltem egy nagyot, majd sietős léptekkel elindultam a szobámba. Még nem csuktam be az ajtót, résnyire nyitva volt és pusmogást hallottam. Egy lány és egy fiú hangját fedeztem fel.

-Öcsi bevésődtél! Le sem tagadhatod! – igen, ez nyilvánvalóan Leah, hiszen más lány nem is tartózkodott itt rajtunk kívül.

-Seth, gratula öcskös! Kapásod akadt! – ez valószínűleg Quil volt, de nem voltam benne biztos. Becsuktam a szobám ajtaját és ledőltem az ágyamra. Fogalmam sem volt arról, hogy mit értenek bevésődés alatt. Ezen járt az eszem, másra nem is gondoltam, csak a bevésődés és Ő. Akárhányszor felidéztem tekintetét még így képzeletben is elvesztem benne, egészen addig, amíg magával nem ragadott az álom.

A parton voltunk. Ott volt Ő egy lány társaságában és én is. A lány nagyon nyomult rá, ami látszólag nem zavarta, sőt. Tetszett is neki. Mikor odamentem köszönni, azt sem tudta, hogy ki vagyok. Furcsán nézett rám és a lány is a semmibe vett. Csak odajött hozzám és fellökött. Gondolom így akart célozni arra, hogy menjek el az útból, de így is megértettem. Mikor feltápászkodtam, csak annyit láttam, hogy ajkuk vad táncot jár. Lélegzetem teljesen elakadt, alig hittem a szememnek. Könnybe lábadtak szemeim, mire futni kezdtem. Az irányt az erdő felé vettem. Olyan gyorsan rohantam, amennyire csak tudtam. Egyszer aztán azon kaptam magam, hogy valami lerántott egy sötét lyukba. Próbálkoztam ellenkezni, de hiába. A fények egyre távolodtak és én is tőlük. Ő pedig ott volt egy másik lánnyal…

Hirtelen kopogást hallottam az ajtón, mire zihálva keltem fel. Homlokomon izzadtságcseppek gyöngyöződtek ki. Légzésemet helyre állítottam, majd az izzadtságot is letöröltem és csak utána nyitottam szóra a számat.

-Igen?

-Gyere hugi, rendeltem pizzát és amúgy is beszélnünk kell. – már előre féltem, hogy miről akar velem dumálni, de csakis kizárólag egy dologra tudtam tippelni. Mégpedig arra, hogy miért vagyok itt? Lassacskán kikászálódtam az ágyból és belenéztem a tükörbe. Arcomon látszott, hogy most keltem, főleg a hajamon. Gyorsan előkapartam egy fésűt, amivel rendezni tudtam hajkoronámat. Ruhámat is megigazítottam, vettem egy mély levegőt, majd elindultam lefelé, ahol már Paul várt a vacsorával.

Ahogy kiléptem a szobaajtómon egyből megcsapott a sonkás pizza illata, ami hatására rákapcsoltam, hogy hamarabb odaérjek a finom fogáshoz. Paul a mosogatónak dőlve várt már a konyhában. Egyszerre foglaltunk helyet, majd először én, aztán Paul is vett egy szelet pizzát.

-Jó étvágyat El! - hangja most komolynak tűnt, gondolom a beszélgetésre készült már nagyon.

 -Neked is! – nem telt sok időbe, mire betoltuk az egész pizzát, bár a nagy részét Paul ette meg, mert én mindössze két szeletet toltam be. A tányérokat a mosogatóba dobtuk, mikor már neki akartam állni mosogatni, Paul a nappaliba terelt. Hiába próbáltam volna ellenkezni, úgysem sikerült volna Pault ismerve. Bementünk a nappaliba, egymás mellé le is ültünk a kanapéra. Arca nagyon komoly volt, már egészen biztos voltam benne, hogy miről akar beszélni velem.

-Mi történt otthon? – legszívesebben hanyagoltam volna ezt a témát, de tudtam, hogy úgysem úszhatom meg, ezért összeszedtem a gondolataimat, majd Paul szemébe néztem.

-Remélem azt még nem felejtetted el, hogy apa eléggé…kicsapongó. És ebből lett a baj. Egyik nap, mikor mentem haza a suliból megláttam őt Piperrel. Ő meg észrevett és mindenfélét mondott, hogy ne merjek neked se meg anyunak se szólni, mert abból baj lesz. Aztán másnap hívott Piper, hogy apa el akarja tüntetni az útból anyát, aztán meg engem is. Ezt elmondtam anyunak és csomagoltunk és jöttünk. Anyu most Sharon-hoz ment, szerintem ott biztonságban is van. -  már alig vártam, hogy a végére érjek a mondandómnak, mert ezt legszívesebben örökre elfelejtettem volna apámmal együtt. Paul-on látszott a düh és az aggodalom anyu iránt. Kezei ökölbe szorultak, valamit sziszegett a fogai között, de azt nem értettem tisztán. A széket felborítva állt fel és ment ki a kertbe. Kíváncsiságból utána mentem és nem hittem a szememnek. Azt hittem, hogy rosszul látok. A bátyám egy farkassá alakult át. Te jó ég?!…

//Paul szemszöge//

Nagyon rosszul hatott rám, az, amit Elena mondott. Azt hittem, hogy menten felrobbanok. Az agyvizem teljesen felforrt. Nem akartam, hogy a húgomnak bántódása essen, ezért a kért felé vettem az irányt. Remegés futott végig a gerincemen, mire észbe kaptam, farkas alakban rohantam az erdő felé. A gondolataim ordítoztak, nem is véletlen, hogy Sam csitított.

Paul ne hozd be a magánügyeidet a falkába.

Ne mondd meg, hogy mire gondoljak és mire ne!! – csak az járt a fejemben, amit Elena mondott. Ennek tudatában minél messzebbre akartam kerülni azoktól, akiket szeretek, mert nem szerettem volna nekik sérüléseket okozni egy esetleges dühroham következtében. Később már csak azon járt az eszem, hogy mi lesz ezek után?






na milyen lett? :D vélemények? :))) ^^