15.fejezet

sajnálom, hogy ennyit késett, de most itt van :D remélem, hogy tetszik :D a következő már reményeim szerint nem fog ennyit késni ;D








//Elena szemszöge//

Kicsit utánanéztem, hogy merre laknak Seth-ék, és feléjük vettem az irányt. Már nagyjából megfogalmaztam, hogy mit fogok mondani, de amikor odaértem sokkoló látvány fogadott…

Igaz még nem voltam olyan közel, de már tisztán láttam, hogy Seth ölében egy szőke lány ül. Igen, csak szórakozásnak voltam jó.-gondoltam, de eszembe jutott, hogy lehet, hogy Jace miatt van az egész. Pedig én csak kedveltem…még. Ezt gyorsan el is felejtettem, mert az szinte lehetetlen volt számomra, hogy két fiút szeressek. De a legszörnyűbb az volt az egészben, hogy a falka többi tagja is ott volt és Paul is. Éppen megfordulni készültem, amikor Jake észrevett és intett, hogy menjek oda. Mindannyian elcsöndesedtek, és rám néztek, kivéve Seth. Egy műmosollyal, ami elég jól sikerült, odamentem hozzájuk.

-Sziasztok!

-Hello! – mindannyian egyszerre köszöntek, de Seth ki sem nyitotta a száját. Egy darabig néztem őt, mire a lány a kezét nyújtotta.

-Szia, Lisa vagyok, Seth barátnője. – mii?!?!?!?!?!?!?! Egy világ tört össze bennem, de nem akartam kimutatni. Kezet ráztunk, majd én is bemutatkkoztam.

-Elena.

-Á, rólad most beszéltünk nemrég. Te azzal a Jace nevű sráccal jársz nem? – totálisan elképedtem. Körülnéztem, majd a műmosolyt egy komoly álarc váltotta fel.

-Nem, én nem járok senkivel, ezt honnan szedted?

-Hát, Seth mondta. -  tekintetemet egyből az említettre emeltem. Ő egy gúnyos mosollyal „ajándékozott meg”, mire teljesen elborult az agyam. Próbáltam visszafogni magam, ami nagyjából sikerült is.

-Na és mióta ismered a drága kis Seth-edet?

-Hát, igazából ma ismerkedtünk meg, de olyan jól néz ki, és olyan édes, és olyan jól csókol. – itt már nem tudtam megállni, hogy egy kis csalódottság ne látszódjon rajtam. Vettem pár mély levegőt, mire Lisa arcán egy kis aggodalom látszott.

-Minden rendben?

-Persze, de szerintem én most megyek haza, mert tanulnom kell. Sziasztok! – bár tudtam, hogy nincs semmi tanulni valóm már, nem jutott eszembe jobb kifogás. Amint eltűntem a láthatárról, zokogni és rohanni kezdtem. Kapkodtam a levegőért, néha sikeresen, néha pedig sikertelenül. Szédülni kezdtem. A világ forgott körülöttem. Nem tudtam, hogy miben tudnék megkapaszkodni, hogy ne zuhanjak a földre, de végül a lábaim összecsuklottak. Hirtelen a hideg, havas talajon találtam magam. Elvesztettem. -  csak ez járt a fejemben. Két lábat láttam felém közeledni, de, hogy kié voltak, nem tudom. Addigra minden elsötétült. Csak egy hideg kezet éreztem az arcomon. Innentől kezdve teljes kép- és hangszakadás, egész addig, amíg a Cullen lakásban nem találtam magam. Hirtelen felültem, de nem volt ott senki. Lélegzetvételem elég szapora volt, nem tudtam, hogy mi történik. A szoba ajtaja, ahol feküdtem, kinyílt és Nessie-t láttam meg.

-Szia Elena! Jól vagy? – tekintete kissé aggódó volt, bár nem értettem, hogy mire föl.

-Öhm…persze. – egy kis gondolkozás után eszembe jutott, hogy mi is történt, és valószínűleg közülük talált meg valaki.

-Edward talált rád vadászat közben és a gondolataid elég kesze-kuszák voltak. Seth meg valami másik lány…és jobbnak látta, ha idehoz. – a gondolataim…cöhh…nem kifejezés, hogy kesze-kuszák voltak. Aztán Nessie folytatta mondandóját. – De mivel nincs semmi bajod…mármint fizikai sérülés vagy ilyesmi, ezért haza is mehetsz. – na ez most nem dobott fel, mert tudtam, hogy otthon vár Paul.

-Ömm…rendben. – lassan feltápászkodtam, majd elindultam az ajtó irányába. Tényleg nem sérültem meg testileg, de lelkileg nagyon. Biztos voltam benne, hogy ezt egy hamar nem fogom kiheverni.

Egy darabig némán sétáltunk egymás mellett, aztán Nessie rám nézett.

-Emmette hazavisz, rendben? – jelzésül, hogy beleegyezek, csak bólintottam. Hálás voltam érte. Szinte nem is ismernek, de múltkor is olyan jók voltak hozzám, hogy azt éreztem, nem tehetem meg, hogy elutasítom őket.

Mikor az ajtóhoz értünk, Emmette már ott állt kezében a kocsi kulccsal. A többieket nem láttam sehol, gondolom dolguk volt. Nessievel búcsúkép megöleltük egymást. Talán ő volt a Cullenek közül az, aki a legkevésbé tűnt ijesztőnek. Mindegyikőjükben benne volt az a feszesség valamilyen szinten és emiatt olyan furcsának tűntek, de Reneesme más volt. Ő olyan volt, mint egy átlagos lány, mint egy ember. Leszámítva a világos bőrét, de az sem nagy hűha. Érzékeny búcsút vettünk egymástól és Emmette-el elhagytuk a házat. Gyorsan beszálltunk a kocsiba és elindultunk felénk. Egész úton némán ültünk egymás mellett, de ő néha rám nézett, hogy minden rendben van-e? Amikor hozzánk értünk, Paul kocsija ott állt a ház előtt, ahogy előre sejtettem. Emmette vámpírsebességgel az én ajtómhoz sietett és segített kiszállni a kocsiból. Odakísért a bejárati ajtóhoz, ahol már a bátyám várt minket. Engem beengedett, de Emmette-t nem, amit meg is értettem. Még motyogtak ott valamit, amit nem értettem. Paul utánam rohant és megfogta a karomat, maga felé fordított és szorosan átölelt. Most jól esett, ahogy bőrének melege átjárja a testemet a szívemmel együtt. Megnyugtatott. Jó hatással volt a bioritmusomra és az idegrendszeremre egyaránt. Jó pár percig így álltunk szótlanul és mozdulatlanul. Kis idő elteltével eltolt magától és letörölte a kibuggyant könnycseppjeimet. A kanapéra húzott, ahol szintén szótlanul ültünk. Filmeket néztünk, vígjátékokat, mert fel akart vidítani vagy csak le akart foglalni, nem tudom, de ez sem segített rajtam. Totálisan a padlón voltam, nem akartam elhinni, hogy ez megtörtént…velem. Mert én aztán nem csináltam semmit. Csak szereztem egy ismerőst.

Aznap este korán lefeküdtem. Úgy kilenc óra lehetett, mikor elmentem zuhanyozni, aztán fogat mosni és fél tízkor már az ágyban is voltam. Hamar elaludtam szerencsére. Legalább ez az egy jó dolog történt velem.

              

                                        ****

Reggel fél hétkor keltem az ébresztőmre. Azonnal kipattantam az ágyból, mert nem szerettem volna elkésni, de tudtam, hogy még van rengeteg időm. Bementem a fürdőbe, vettem egy forró zuhanyt, megmostam a fogam, majd visszamentem a szobámba. Felkaptam egy fekete farmer csőnacit és egy fehér felsőt. Az ágyamhoz sétáltam, ahol felkaptam a jól megszokott sportcipőmet. Lassan az asztalomhoz battyogtam, ahol összepakoltam cuccaimat, a táskámba raktam őket, a táskát a vállamra akasztottam és lementem a földszintre. Gyorsan bepakoltam az uzsonnámat és Paul-lal elindultunk a suliba. Nem szóltunk egymáshoz egész úton, még amikor megérkeztünk, akkor se köszöntünk egymásnak. Első órám spanyol volt. Odavittem a tanárhoz a papírt aláíratni, majd megláttam Seth-et…Lisával. Jó messzire ültem tőlük, mert éreztem, hogy mindjárt eltörik a mécses. Miután vége lett az órának rögtön kimentem a teremből. Egész nap unatkoztam, nem is nagyon figyeltem az órákon. Utolsó órám ének volt. A papírt szokás szerint aláírattam, amikor egy kéz ért a vállamhoz. Megfordultam és Jace volt az.

-Jace! – most nagyon örültem neki. Elmosolyodtam és szorosan átöleltem.

-Szevasz kislány! – szerencsémre viszonozta az ölelésemet és nem tolt el magától. Gyorsan elvettem a tanártól a papírt és leültünk egy hátsó padba. Egész órán beszélgettünk, de énekelni, nem énekeltünk. Elbúcsúztunk egymástól suli után és mindketten hazamentünk. Kijelenthetem, hogy ez egy extrán unalmas nap volt. Paul már a kocsiban várt. Bepattantam és egyből indította is a motort. Hamar hazaértünk, de nem engedett fel a szobámba.

-Lena, nem mehetsz fel a szobádba!

-De miért? – ez teljesen váratlanul ért, úgy éreztem, hogy jogom van magyarázatot kérni.

-Azért, mert én azt mondtam. Majd a nappaliban megírod a leckét. – húztam a számat eléggé, de nem volt mit tennem. Bementem a nappaliba, megírtam a leckét, aztán bekapcsoltam a tévét. Nem ment semmi érdekes, ezért csak este hatig volt türelmem ott ülni. A konyhába mentem, ahol rövid idő alatt meg is vacsoráztam. Pont, amikor mosogattam, Paul lépett mellém.

-Menj fel a szobádba! – értetlenül néztem rá. – A mosogatást befejezem, de most menj! – arcáról nem tudtam semmi érzelmet leolvasni. Paul-t átengedtem a mosogatóhoz, megtöröltem a kezem és elindultam fölfelé a lépcsőn…

Sajnálom...

Annyira sajnálom, hogy nem tudtam frisset hozni, egy ideje, de most megy az év végi hajrá és totálisan el vagyok havazva :S De szerintem holnap, de legkésőbb szerdáig fent lesz a friss, ÍGÉREM!! És még egyszer, sajnálom :( :( :( :(

14. fejezet

//Elena szemszöge//

Furdalt a kíváncsiság, ezért becsuktam a szeme és széthajtottam a cetlit. Amikor kinyitottam egy szót láttam leírva gyöngybetűkkel: Szeretlek…

Totálisan lefagytam. Furcsa érzések kavarogtak bennem, de mélyen legbelül tudtam, hogy én is ezt érzem. Nyeltem egy nagyot, és úgy néztem tovább a papírfecnit. Szemeimbe könnyek gyűltek, amik szépen lassan végigcsordogáltak az arcomon. Túl sok minden történt mostanában, és most még ez is. Igaz, hogy ennek nagyon is örültem, de valahogy már sok volt. Azzal is tisztában voltam, hogy én is pontosan ugyanezt érzem, de most még magamnak sem bírtam ezt bevallani valamiért, nemhogy még Seth-nek?! Még gondolkodni sem volt erőm, ezért csak lerúgtam magamról a cipőmet, felkúsztam a helyemre és úgy döntöttem, hogy alszok egyet.

                       

                                           ***

Mikor felébredtem, már másnap reggel 7 volt, aminek nagyon nem örültem, mert féltem, hogy elkések a suliból. Igen, első nap az új suliban. Gyorsan a fürdőbe rohantam, megmosakodtam, hajamat kivasaltam és próbáltam magamnak emberi ábrázatot varázsolni, ami nem is ment olyan könnyen. Eléggé nyúzott volt az arcom, de inkább azzal foglalkoztam, nehogy elkéssek a suliból. Egy fél óra alatt végeztem a fürdőben, ezután a szekrényem felé vettem az irányt. Egy farmert vettem fel, egy fekete hosszú ujjúval, szokásos sportcipőmmel együtt. Már háromnegyed 8 volt, amikor a lépcsőn rohantam lefelé.

-Miért nem keltettél? – ezt Paul-nak címeztem. Jól tudta, hogy mikor van suli, hiszen ő is oda járt, a rezervátumba.

-Bocsi, én is elaludtam, de most nyomás a kocsiba! – mindketten a kocsi felé rohantunk, ahova gyorsan be is szálltunk. Alig pár perc alatt a sulihoz értünk, hiszen Paul a tövig nyomta a gázt. Hamar találtunk parkolóhelyet szerencsére. Mindketten rohanni kezdtünk, bár én nem tudtam, hogy merre. Egy pillanat alatt előkaptam az órarendem, majd ahogy Paul útba igazított, a matek órám színhelyére indultam. Ahogy megálltam a terem előtt, láttam, hogy a tanár épp akkor csukta be az ajtót. Nyilván már kezdeni akarta az órát. Gyorsan be akartam surranni, de nem ment olyan egyszerűen. Észrevett a tanár. Na szuper.

-Jöjjön ide, kérem kisasszony! – lassan odafordultam és megindultam a tanári asztal felé. Elővett egy papírt, amire valamit ráfirkantott.

-Gondolom még új itt. – egy mosoly jelent meg az arcán, mire én is elmosolyodtam. Még pár dolgot írt a papírra, amit aztán átnyújtott.

-Ezt vigye magával minden órájára. Ezzel tudjuk ellenőrizni, hogy nem lóg-e. Most pedig foglaljon helyet. Lássuk csak hol is van szabad hely… - ellenőrizni? Akasszanak rám rögtön egy nyomkövetőt is… Nagyszerű…

-Á, meg is van! A középső padsor leghátsó padjában lesz az ön helye, Seth mellett. – megdermedtem. Mi, hogy még mellette is üljek?! Na ne! Nem bírtam volna a szemébe nézni így. Nyeltem egy nagyot, majd a szememet lesütve igyekeztem a helyemre…Mellé… Leültem, majd elővettem a cuccaimat, de még mindig nem néztem rá. Viszont ennek ellenére éreztem, hogy ő végig engem néz. Hamar elment a negyvenöt perc, nem vettünk nehéz anyagot. Ahogy megszólalt a csengő, én már pattantam is fel. A folyosón guberáltam elő az órarendemet, hogy mire is számítsak a következő negyvenöt percben. Mikor megtaláltam beleütköztem egy ismeretlen fiúba. Magas volt és szálkás, barna szemei az arcomat fürkészték. Elmosolyodott, majd rákvörös arccal hátrébb léptem.

-Öhm…bocsi. – nem mertem a szemébe nézni, bár fogalmam sincs, hogy miért. Ilyet Seth-nél éreztem utoljára. Teljesen megzavarodtam.

-Ugyan, semmi baj. Sőt…ha tudtam volna előre, hogy egy ilyen szépséggel fogok összeütközni, akkor mondanám, hogy direkt volt, de nem. De így jobb. Ha a meglepetések ilyen szépek, akkor minden nap kérek egyet. – jól estek a szavai, bár próbáltam magammal tudatni a tényt, hogy egy ilyen fiúnak biztos, hogy nem kellek, de ez most valahogy nem ért el a tudatomig.

-Ne haragudj, de nekem mennem kell…mennem kell… spanyolra. – kibogarásztam, hogy milyen órám is lesz, bár nem tudtam, hogy merre menjek. Féloldalasan elmosolyodott, bár nem tudtam, hogy miért, de biztos meg volt az oka.

-Nekem is spanyolom lesz. – na szuper. Még egy fiú, akinek alig merek belenézni a szemébe és vele lesz a következő órán. Az egyik felem örült, a másik viszont kevésbé. Egymás mellett mentünk a spanyol terem felé, miközben összetalálkoztunk Seth-tel. Nem számítottam semmi jóra. Még a nevét sem tudtam a srácnak, és vele sétálgatok, meg beszélgetek úgy, hogy közben a másik felem Vele akart lenni. Szúrós pillantást vetett rám Seth, bár nem volt semmi oka, hiszen nem jártunk…még.

-Hát ti? Ki az új barátod? Látom, már jól összemelegedtetek… - hangjából keserűség csengett ki, miközben lenéző pillantást vetett rám.

-Szia, Jace vagyok. – szóval Jace.

-Nem tőled kérdeztem, hanem Elenától. – még mindig ugyanúgy nézett rám, mire nyeltem egy nagyot. Hirtelen gondoltam egyet és úgy döntöttem, hogy nem bánhat velem így, elvégre egy talpraesett lány vagyok…elméletileg.

-Nem hallottad Seth? Ő Jace. Vagy valami baj van a hallásoddal? Kérjek neked időpontot a fülészeten? Vagy az megy magadtól is? – látszott rajta, hogy meglepődött a reakciómtól, de most ne várja el azt, hogy a nyakába ugrok és végigcsókolom, ahol csak tudom.

-Na asszem megyek tesire. – Seth lassan hátat fordított nekünk, majd elment balra.

-Wow…király vagy csajszi. Amúgy ő kid neked, mert elég csúnyán nézett rád.  – nem tudtam, hogy mondjak. Egy ismerős? Egy barát? Egy rokon? A szerelmem? Neeeeem, az utolsót élből elvetettem.

-Csak egy nagyon jó barátom. – miután kimagyaráztam magam, együtt mentünk tovább spanyolra, ahol szintén alá kellett íratni a papírt. Egy hátsó padban ültünk le és az óra nagy részét ismerkedéssel töltöttük el. Nem igazán figyeltünk a tanárra, ami miatt néhányszor az ránk is szólt. A következő két órám biológia és fizika volt, amit ismét Jace társaságában tölthettem. Ezek után végre volt egy kis szünetünk. Elmentünk ebédelni és egy üres asztalhoz ültünk le. Seth-ék nekem háttal voltak, de láttam, hogy Jace feléjük is vet néha egy-egy pillantást.

-Te, Elena figyu! Ez a Seth gyerek biztos, hogy csak egy nagyon jó barát, mert le sem veszi rólad a szemed. – lassan a vállam fölött hátranéztem. Nem kellett volna. Annyi szigorú szempárt még sosem láttam egyszerre. De a legfrusztrálóbb Paul-é volt. Képes lettem volna sírva fakadni a látványtól. De nem parancsolhatok az érzelmeimnek. Ha egyszer nagyon megkedveltem Jace-t, akkor megkedveltem és kész. Az ebéd hátralévő részében nem mertem máshová nézni, csak Jace-re. Miután végeztünk Jace elment tesire, én pedig a kémia órám helyszínére baktattam. Leültem egy hátsó padba, miután aláírattam a papíromat. Éppen rajzolgattam, amikor Seth ült le mellém. Csak arra tudtam összpontosítani, hogy el ne bőgjem magam. Egész órán küszködtem a könnyeimmel. Szemem sarkából végig figyeltem, de még csak rám se nézett. Ha ezzel az volt a célja, hogy kínozzon, akkor sikerült.

-Steh! – épp csöngettek, de ő szó nélkül elment. Lassan összepakoltam a cuccaimat, mert azt mondták, hogy az utolsó órám elmarad, mert a tanár beteg. Nem voltam túl jó passzban, de legalább csak 5 órám volt.

-Szia, nem látszol túl vidámnak. – egy derűs arcú, vöröses hajú lány lépett oda hozzám. Öröm volt ránézni, egyből elmosolyodtam. Legalább róla sugárzott a boldogság.

-Oh, ne haragudj, Tina vagyok. Pontosabban Valentina, de azt utálom, úgyhogy csak Tina – rögtön jobb kedvem lett, ahogy találkoztam vele.

-Szia, Elena, de hívj, ahogy akarsz.

-Hova készültél?

-Éppen haza kiheverni ezt a napot. – sóhajtottam egyet, majd folytattam a pakolást a táskámba.

-Nem is kérdezősködök, mert értem itt vannak, de holnap feltétlenül beszélünk, megígérem. Addig is, legyen jó kedved! Szia! – valamit ott nyomkodott a telefonján, majd sietősen elment. Miután végeztem a pakolással, kimentem a teremből, majd végül az iskolából is. Hazasétáltam, a táskámat ledobtam az előszobába megebédeltem, majd felmentem tanulni. Gyorsan készlettem mindennel, mielőtt még Paul hazaért volna elmentem otthonról. Kicsit utánanéztem, hogy merre laknak Seth-ék, és feléjük vettem az irányt. Már nagyjából megfogalmaztam, hogy mit fogok mondani, de amikor odaértem sokkoló látvány fogadott…

komikat plííz :DD ^^ remélem tetszett... : )

13. fejezet - Szeretlek

na kicsit hamarabb, mint gondoltam volna, de itt a friss :DD 

//Elena szemszöge//

Sóhajtottam egyet, majd felálltam és mikor megfordultam beleütköztem valakibe.

-Szia! – meglepődtem…Már azt hittem, hogy sosem látom többé, de most összeütköztünk. És ennek az ütközésnek nagyon örültem. Tekintetemet arcára emeltem, ami most furcsán nézett vissza rám. Nem volt feldobva, amit meg lehet érteni, hiszen megsérült a nővére. Szemeimmel az övét fürkésztem, ami most is rabul ejtett. Az a barna szempár…bármit megtettem volna érte, bármikor. Valószínűleg feltűnt neki, hogy őt csodálom, mert elmosolyodott, mire tekintetemet elkaptam és hátat fordítottam neki. A vizet pásztáztam, ami egy kicsit hullámzott. Kezemet karba fontam és vettem egy mély levegőt. Nagy volt a kísértés, hogy újra felé forduljak, de nem tettem. Nyeltem egy nagyot, mert azt gondoltam, hogy elment, mert sokáig nem tett semmit. Még csak nem is köszönt. Kezdtem ideges lenni, mire megfordultam, de még ott volt. Arcán kaján féloldalas mosoly volt látható, mire elmosolyodtam.

-Féltél, hogy nem vagyok itt? – hangja sejtelmes volt és lágy. Nem tudtam, hogy mit mondjak, mert féltem, hogyha azt mondom, hogy ja, mert beléd estem, hülyének fog nézni és kerülni próbál majd. Gondolkodni kezdtem a válaszon, de végül nem jutott eszembe semmi értelmes, ezért csak mondtam, ami jön.

-Hát, tudod, aggódtam, hogy csinálsz valamit, amit nem kéne, meg… - már éppen folytattam volna, mikor egy ujját az ajkaimra helyezte. Élveztem az érintését, hiába volt szinte égetően forró, de ebben a nagy hidegben még jól is esett.

-Szóval aggódtál értem? – feladtam. Nem volt menekvés, tudtam, hogy ki kell mondanom, amit gondolok. Csakhogy féltem kimondani az érzéseimet. Egy gondolat kavargott a fejemben mindvégig: Azt hiszem, szerelmes vagyok, azt hiszem szerelmes vagyok, azt hiszem szerelmes vagyok… Végignéztem rajta, majd rájöttem, hogy én valószínűleg csak egy vagyok a sok közül. Féltem ettől az opciótól, mert nem az a fajta lány vagyok, akit csak úgy félre lehet dobni, mint egy rongyot. Kevin is ezt csinálta velem, ezért inkább óvatos szoktam lenni ilyen téren. Gondoltam egy, csípőre raktam a kezem és kicsit elmosolyodtam.

-Nem. Tudtommal már nagyfiú vagy és tudsz magadra vigyázni. – amolyan na-erre-mit-lépsz mosoly jelent meg az arcomon, ami látszólag meglepte. Mielőtt még akármit is tudott volna mondani, hozzáfűztem még valamit.

-Vaaaagy…egy gyámoltalan kisfiú vagy, akire még vigyázni kell? – kiskutya szemekkel nézett rám, aminek hatására teljesen meglágyultam. Valószínűleg ez is volt a célja.

-Vigyázz te rám! -  közelebb hajolt és a fülembe suttogta. Meleg leheletét éreztem a bőrömön. Szemeimet lehunytam és úgy élveztem a pillanatot. Mikor kinyitottam szemeimet már ismét velem szemben állt. Nyeltem egy nagyot és vettem egy mély levegőt, bár szaggatottan. Biztos voltam benne, hogy már lelepleztem magam, de tetszett ez a kis játék.

-Hogy én is egy legyek a sok közül? – most már komolyan néztem a szemébe, és ő is elkomolyodott. Látszott rajta, hogy nem érti az egészet, de azt gondoltam, ez csak egy álarc, hogy ezzel is próbáljon kicsit „levenni a lábamról”.

-Ezt most miért?… - hátat fordítottam neki és az általam kiszemelt szikla felé indultam, ahol nemrég ültem még. Nem figyeltem rá tovább, bár a szívem azt súgta, hogy ugorjak a karjaiba és csókoljam, de az eszem megállj-t parancsolt. Az eszemre hallgattam.

-Egyébként, ha érdekel, még nem volt barátnőm. – na persze. Nem az a típus vagyok, aki könnyen bevesz akármit is, de ezt végképp nem.

-Majd ez el is hiszem…

-Naa, mi van? Féltékenyek vagyunk? Féltékenyek vagyunk? – hallatszott a hangján, hogy élvezi ezt a kis játékot, amit végül is én indítottam el, de ő jött ki belőle nyertesen.

-Miért nem mondasz semmit? – továbbra is csöndben voltam, de hangjából komolyság hallatszódott.

-Nem, nem vagyok féltékeny… - nehezemre esett e szavakat kimondani, mert igen is, az voltam. Nagyon féltékeny. Rettenetesen féltékeny. Odalépett mellém és a vizet figyelte. Felnéztem rá, de ahogy rám nézett, már én figyeltem a vizet. Mellém ült és kisujjával a kezemet piszkálta néha.

-Tudod én nem olyan lány vagyok, akit csak úgy fel lehet szedni, aztán pedig el lehet dobni, mint egy rongyot.

-Akkor megküzdök érted, bármi legyen az ára is annak. Tudod…én nem az a fajta fiú vagyok, aki, hogy a te szavaiddal éljek, eldob, mint egy rongyot. Én óvnálak, lennék a barátod, a lelki társad, a társad, akármid és végül de nem utolsó sorban….szeretnélek… - az utolsó szóra felkaptam a fejem, és a szemébe néztem. Az enyémek már könnyesek voltak, mert nem akartam elhinni, hogy ez velem történik meg. Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Nem mertem elhinni ezt, mert féltem, hogy hatalmasat fogok koppanni.

-Elena…én…én… - pont szóra nyitotta a száját, mikor a távolból egy ismerős hangot hallottam meg. Paul volt az.

-Elena! – mögöttem állt meg félbeszakítva ezzel Seth-et, ami miatt egy kicsit dühös is voltam rá, mert már nagyon kíváncsi voltam, hogy mit akart mondani.

-Megvesztél hugi?! Egyedül jöttél keresztül az erdőn?! Normális vagy?! Bármi történhetett volna veled?! – tekintete villámokat szórt szinte, de tudtam, hogy csak szeretetből teszi.

-Az erdő ezentúl tiltott hely! Világos? – csak bólintottam egyet.

-Akkor most irány haza! – sóhajtva felálltam Seth mellől, ami nagyon nehezemre esett, de ő csak megértően elmosolyodott. Ahogy elmentem mellette, egy cetlit adott a kezembe, de úgy, hogy Paul ne vegye ezt észre. Kíváncsi voltam, hogy mit írhatott, de vártam, amíg hazaérünk. Az út unalmas volt, nem szóltunk egymáshoz. De ez így talán jobb is volt, ismerve, hogy Paul milyen forrófejű is néha. Ennek ellenére ő egy csupa szív, szeretetteljes fiú. Mikor beértünk a házba, a „farkasok” ott voltak a nappaliban, kivéve Leah-t és Seth-et. Nem akartam magamnak társaságot, de ahhoz, hogy fel tudjak menni a szobámba, muszáj volt keresztül mennem a nappalin.

-Hol voltál csajé? – próbált Jared jópofa lenni, de ez most nem a legjobb időzítés volt erre.

 – Na, de tényleg, Lena. Merre jártál? – Most már sokkal nyugodtabb volt a hangja, ami jobban feküdt nekem is.

-Hát, először az erdőben. – Paulra néztem, aki szúrós tekintettel figyelt engem, de én csak kinyújtottam a nyelvemet rá, majd folytattam a mondókámat.

-Aztán pedig a parton…khm…Seth-tel. – ennél a résznél mindenki elmosolyodott és pusmogni kezdtek. Jake termett mellettem.

-Szerelmes, szerelmes, szerelmeeeeeeees! És Seth is az! Két szerelmes pár, mindig együtt jár, egy tányérból esznek, mindig össze vesznek. De remélhetőleg ti nem fogtok összeveszni. – nagyon feldobott lett, de visszalöktem a kanapéra egy mozdulattal.

-Fogd vissza magad Jake, jó? Ki mondta, hogy járunk?

-Egyértelmű!! – tudtam, hogy ez egy újabb vesztes csata, bár még tényleg nem jártunk. Legyintettem egyet, majd felrobogtam a szobámba. A kabátot ledobtam és a cipőmet is lerúgtam magamról. Hanyatt vágtam magam az ágyon és a telit bámultam, de nem nyitottam szét. Csak jöttek a gondolatok, hogy mit írhatott oda. Kész átverés show, te is csak egy vagy a sok közül, azt képzelted, hogy egy magadfajtába beleszerethetek?! Az ilyen és ehhez hasonló gondolatok özönlöttek a fejemben, de végül egy jó is eszembe jutott. Ne-hem, az kizárt. Ő…engem…ugyan már. Furdalt a kíváncsiság, ezért becsuktam a szeme és széthajtottam a cetlit. Amikor kinyitottam egy szót láttam leírva gyöngybetűkkel: Szeretlek…




vélemények? :DD

12. fejezet - "Bemutató"

bocsánat, hogy ilyen későn jött, de remélem tetszeni fog :$ :$

//Elena szemszöge//

Csak egy valaki maradt ott velem, Nessie. Tekintetemet rá szegeztem, amolyan te-nem-mész? kifejezéssel, mire ő csak megcsóválta a fejét. Ahogy odanéztem, el is kezdték a „bemutatót”… 

Össze-vissza, elszórtan helyezkedtek el. Nem tudtam, hogy mire számítsak, ezért csak vártam és figyeltem az eseményeket. Hirtelen a „farkasokból” hangos morgás tört elő, mire a Jasper nevű vámpír elégedetten elmosolyodott. Egy pillantást vetettem rá, majd mikor már a srácokat néztem, azt vettem észre, hogy testük remeg, különösen Paul-é. Furcsán néztem, hogy mi fog ebből kisülni, de nem számítottam semmi jóra. Már mindannyijuk teste rettentően remegett, és hirtelen Paul-ból egy vicsorgó, óriási farkas tört elő. Kissé megrémültem, nyeltem is egy nagyot, Nessie-re néztem, de ő csak vigyorgott. Fogalmam sincs, hogy mi volt ezen olyan mókás, de ő valószínűleg jól szórakozott.

-Tök buli! – na ezt most már tényleg furcsának tartottam. Mosolyogva nézi végig, ahogy ezek itt széttépik egymást és még bulinak is tartja? Hjjajj…

Tekintetemet ismét a többiek felé fordítottam, de már csak óriási, vicsorgó farkasokat és támadópózban álló vámpírokat láttam. Féltem, hogy még a végén megölik egymást, de ezt a gondolatot inkább ki is vertem a fejemből. Ekkor Cullenék villámgyorsan a farkasok felé vették az irányt. Kicsit előrébb hajoltam, majd combomon megtámaszkodtam könyököm segítségével. Türelmesen figyeltem az eseményeket, de legszívesebben odamentem volna és azonnal leállítottam volna az egészet. Nem volt jó nézni, hogy az én „szórakoztatásomra” csinálják ezt. Csak annyit láttam, hogy a bátyámék hirtelen összeütköznek Cullenékkel, de többet nem nagyon láttam, mert óriási port kavartak maguk körül. Láttam egy-egy alakot kitűnni, de végül már minden tisztán kirajzolódott. Hangos morgások és hörgések hallatszódtak felőlük, de ez volt a kisebbik gond – számomra -, mert attól jobban féltem, hogy esetleg megsebzik egymást. Még az sem nyugtatott meg, hogy van köztük egy orvos, aki gyorsan el tudja őket látni. Ami a legjobban meglepett, az a kis Alice harciassága. Úgy pattogott mindenfelé és olyan – látszólag – erőseket ütött az egyik farkasnak, hogy az csak na, de valószínűleg egyiküknek sem fájt.

Jasper maga volt a higgadtság és a nyugalom. Néha tett egy lépést balra, néha tett egy lépést jobbra, néha egy-egy jól irányzott ütés, de semmi több. Arcáról is csak a higgadtság tükröződött.

Edward mindig gyorsan ellenfele mögött termett, akire azonnal le is csapott. Ő sem tűnt különösebben izgatottnak, annál inkább az látszódott az arcán, hogy próbálja visszafogni magát, nehogy valóban sérüléseket okozzon.

Emmette szintén gyorsan mozgott, akárcsak a többi családtagja, de ő inkább erejével próbált győzedelmeskedni. Arcán minden egyes pillanatban ott volt az a tipikus Emmette-vigyor, amitől egy kicsit nekem is jobb kedvem lett.

Egy valaki viszont nagyon kitűnt a többiek közül. Rosalie. Arcán látszódott, hogy nagyon is élvezi, amit csinál. Egyre agresszívebben ütötte a másikat, amire Nessie is felfigyelt. A farkas a földre kerül, mire egy hangos nyüszítés tört fel belőle, de aztán gyorsan fel is pattant és sántikálva elment az erdőbe. Rosalie-hoz dr. Cullen és Emmette siettek oda, akik rögtön le is fogták. Látszott a lányon, hogy tovább folytatná, amit nem is olyan régen elkezdett. Leah botorkált ki az erdőből, de nem jutott sokáig, mert összerogyott. Nessie-vel egyből felpattantunk, hogy a segítségére siessünk, mire a többi farkas is az erdőbe ment, ahol visszaváltoztak. Nem telt sok időbe, hogy odaérjünk, akkor már a fiúk is emberi alakjukban voltak Leah mellett. Seth guggolt először oda hozzá, megpróbálta magához téríteni.

-Leah? Leah? Leah?! – látszott rajta, hogy kétségbe van esve, ami a nővérét illet, de ez érthető. Tuti, hogy én is ki lettem volna akadva, ha Paul-lal ilyen vagy valami hasonló történik, ezért vetettem is rá egy pillantást, hogy neki nincs-e semmi baja, de szerencsére nem volt. Odaléptem Seth mellé és – bár lassan és félénken – kezemet a vállára helyeztem, és simogatni kezdtem. Reméltem, hogy sikerül ezzel megnyugtatnom valamennyire, de pár pillanat múlva felpattant engem majdnem fellökve és Rosalie felé indult, aki még mindig ingerült volt.

-Ezt még megbánod vérszopó!! – Sam-nek és Jared-nek sikerült visszafogniuk, hogy ne rontson neki, de hangjában lehetett hallani, hogy komolyan gondolja. Tele volt fenyegetőzéssel és volt benne egy kis él is. Nem láttam még ilyennek, de ez ebben a helyzetben érthető volt…legalábbis nekem igen. Hirtelen megfordult és nekilódult az erdő felé. Szerettem volna megállítani, de Paul intett, hogy hagyjam.

Carlisle egy megvető pillantást vetett Rosalie-ra, mire az lenyugodott. Emmette Leah-hoz lépett, akit gyorsan fel is kapott és úgy vitte be. Lassan mindenki elindult befelé. Szótlanul ment mindenki, csak én akartam valamivel megtörni a csöndet, de nem jutott eszembe semmi, mire Edward – megint – felnevetett.

-Ne törd magad, most mindenkinek jobb így. Hagyjuk egy kicsit leülepedni a dolgokat. – hangja barátságos volt, mint mindig. Válaszként csak bólintottam egyet, majd a földet pásztázva továbbra is követtem a többieket. Hamar beértünk a házhoz, mert gyors tempót diktáltak, amit kénytelen voltam tartani. Emmette és dr. Cullen egyből felmentek a vizsgálóba, mi a többiekkel pedig lent vártunk és vártunk és vártunk…

//Leah szemszöge//

Láttam a szőke csaj szemében, hogy nagyon szét akar verni. Morgott és vicsorgott is egyszerre. Nem foglalkoztam vele igazán. Amikor a többiek elindultak egymás felé, mi is így tettünk. De nagy hiba volt. Egyből állkapcson vert, ami rettentő fájdalmat okozott nekem. Próbáltam nem rá koncentrálni, de ezután még a gerincemet is eltalálta. Lassan az erdő felé botorkáltam, ahol visszaváltoztam, felkaptam ruháimat. Erőt vettem magamon, hogy vissza tudjak menni a többiekhez, de ahogy kiértem az erdőből, lábaim összecsuklottak alattam. Innentől kezdve se kép, se hang, egészen addig, amíg valami vizsgáló félében nem találtam magam. Agyardoktor és Emmette álltak fölöttem, de persze egyből megpróbáltam felkelni és elmenni innen, de mozdulni nem bírtam.

-A gerinced sérül meg Leah, itt kell maradnod pár napig. -  na király. Már csak ez hiányzott. Pár napot itt eltölteni. Eszembe jutott valami illetve valaki, aki az egyedüli lenne ebben a pillanatban, aki meg tudna nyugtatni.

-Seth merre ven? – tekintetemet a dokira szegeztem, de ő nem válaszolt. Nem nagyon erőltettem a témát, mert sejtettem, hogy vagy nincs rendben valami, vagy nincs itt. Márpedig ha valami nem lett volna rendben, akkor arról nem lett volna jó tudnom ebben az állapotban. Carlisle egy tűt közelített a karom felé, amit bele is szúrt. A fajdalom egy kicsit jobb lett, feltételeztem, hogy fájdalomcsillapítót adott. Elköszöntek mindketten, majd kimentek a szobából, gondolom a többiekhez…

//Elena szemszöge//

Nem kellett sokat várnunk, amíg Carlisle és Emmette feltűntek a lépcső tetején. Mindenki egyből feléjük rohant, kivéve engem. Engem most más érdekelt.

-Rendbe fog jönni, de pár napot itt kell maradnia. – ahogy a doki kimondta, hogy rendbe fog jönni, mindenki szívéről óriási kő esett le. Egyedül Rosalie arca volt ellenséges, de vele nem is foglalkoztak. Még Emmette sem.

-Ha szeretnétek, bemehettek hozzá. – mondta Carlisle, majd utat engedett a többieknek. Kérdően nézett rám, mire egy kicsit habozva, de bólintottam.

-Mindjárt megyek. – csak bólintott egyet, majd eltűnt. Vártam egy kicsit, majd háttal elindultam az ajtó felé, ahol gyorsan ki is surrantam. Körülnéztem, majd az erdő felé vettem az irányt. Amikor beértem, egy pillanatra megálltam. Nem tudtam, hogy merre induljak el. Tettem pár lépést, majd balra fordultam és arra mentem tovább egyenesen. Néha-néha megbotlottam egy-egy ágban, de csak mentem tovább, amerre vitt a lábam. Végül a parton találtam magam. Ismerős volt, amikor kicsi voltam, sokat jártam erre, de akkor nyár volt, nem pedig tél. Senkit sem találtam a parton, ezért leültem egy sziklára, és gondolkodni kezdtem. Tudtam, hogy valamit elfelejtettem, de nagyon. Nem hívtam fel anyut?! Gyorsan elő is kaptam a zsebemből a telefonomat, és remegő kezekkel tárcsáztam a számát. Sokáig csengett, kezdtem aggódni, hogy valami baj van, de ekkor beleszólt.

-Haló? – ásított egyet, valószínűleg felkeltettem, de nem érdekelt. Végre hallottam a hangját. Csak ez volt a fontos.

-Anyu, én vagyok az, Elena.

-Lena, drágám, kicsim minden rendben, a bátyád gondodat viseli? – hangja tele volt aggodalommal és örömmel is egyaránt.

-Persze, minden oké, Paul-lal is jól megvagyunk. De veled minden rendben?

-Persze, persze. Apádnak semmi nyoma…szerencsére. – kicsit felnevetett, mire belőlem is feltört egy kis kuncogás.

-Öh, ne haragudj kicsim, de most mennem kell, ígérem még beszélünk.

-Rendben anyu, vigyázz magadra! Szia! – ő is elköszönt egy halk szia kíséretében, majd kinyomta a telefont. Most már boldogabb voltam, hogy tudtam, minden rendben. A szikla kezdett egy kicsit hidegnek minősülni, és féltem, hogy felfázok. Sóhajtottam egyet, majd felálltam és mikor megfordultam beleütköztem valakibe.

-Szia! – meglepődtem…

Hír!

Sziasztok!
Vagy holnap vagy holnapután jön a friss :D


Puszii: Vii^^

11. fejezet

na már másodszorra rakom ki a 11. fejezetet, mert valami bibi volt a bloggerrel, de az a lényeg, hogy itt van :))

// Elena szemszöge //

Megtörtént, amire vártam már egy ideje…Hozzám szólt.

-Szia! – arca nem volt messze az enyémtől, ezért éreztem meleg leheletét, amibe beleremegtem egy kicsit. Élveztem ezt a pillanatot. Selymes hangja simogatta a lelkemet szó szerint. Tudtam, hogy ahhoz, hogy halljam még a hangját nekem is meg kell szólalnom, de képtelen voltam. Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen…Ajkai mosolyra görbültek, mire enyémek is egy kicsit. Egy tincset félretolt az arcomból, így már tökéletesen láttuk egymást. Közelebb hajolt hozzám, mire pulzusom az egekbe szökött, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is, mert elhúzódott.

-Mi van csajszi, megnémultál? – továbbra is féloldalas vigyor ült az arcán. Hirtelen észbe kaptam, és hátrébb csúsztam, hogy ne legyen kellemetlen neki a közelségem, de ő jött utánam. Azon gondolkodtam, hogy mit akar tőlem, de fogalmam sem volt róla. Csak arra tudtam gondolni, hogy valamit biztos, de kicsit féltem, mert az is megfordult a fejemben, hogy ő is olyan, mint a többi, és ha talál egy szebbet s jobbat, akkor szó nélkül eldob, mint egy darab rongyot. Nyeltem egy nagyot, majd végre rávettem magam, hogy még ma meg is szólaljak.

-Szia! – hangom így is alig hallható volt, de legalább már azt nem mondhatja, hogy bunkó vagyok, és nem köszöntem. Ismét elvigyorodott, de most már kezét az arcomra rakta. Lélegzetvételem szaporább lett, és ezt valószínűleg meg is érezte, mert még közelebb hajolt. Ajkainkat alig pár milliméter választotta el egymástól, de igyekeztem visszafogni magam, mert nem akartam letámadni, de szívem szerint ezt tettem volna. Nyeltem egy nagyot és a szemébe néztem. Résnyire kinyitotta a száját és meleg lehelete lélegzetvétel közben kiáradt. Beleborzongtam, de ez olyan jóleső borzongás volt. És az is jól esett, hogy ilyen közel volt hozzám. Kezével az arcomat simogatta, amitől teljesen elengedtem magam. Elkezdett fekvő helyzetbe nyomni, amit szó nélkül engedtem is neki. A levegőt mindketten egyre szaporábban vettük, én le is hunytam a szemem. Mikor már fekvő helyzetben voltam, teste az enyémhez simult. Ajkaival a nyakamat kezdte kényeztetni, amit készségesen hagytam. Mindez alig tartott pár másodpercig, mert lépteket hallottunk. Gyorsan felültünk és próbáltuk arcvonásainkat rendezni, mintha mi sem történt volna ezalatt a kis idő alatt. Az ő arcán egy széles vigyor volt, míg az enyémen csak egy halovány mosoly. Ismerős alak tűnt fel, Leah volt az. Értetlenül nézett ránk, Seth vigyorgó arca miatt, de végül megszólalt.

-Gyertek hátra a kertbe! Elena ez főleg neked szól! – hangja elkomolyodott arcával együtt. Hirtelen Seth-re nézett, és úgy tűnt, hogy ezzel jelezni akar neki valamit. Fogalmam sem volt róla, hogy mi lehet olyan fontos, de egy kis tétovázás után felálltam és Seth-tel az oldalamon elindultam Leah után…

//Seth szemszöge//

Király, most már, hogy a többiek kimentek, már szabad a pálya. – gondoltam magamban, mert végre egy kicsit közelebb akartam kerülni Elenához.

-Szia! – tudtam, hogy rosszul indítottam, hogy csak ennyit mondtam, a hallgatása is erről tanúskodott, de legalább alaposan végig tudtam mérni arcának minden egyes kis részletét. A látvány, ami elém tárult mosolyra fakasztott. Gyönyörű volt úgy, ahogy volt. Haja kicsit csapzott volt, de ez is jól állt neki. Arcán látszott, hogy valamit rosszul csináltam. Menteni akartam a helyzetet, ezért közelebb hajoltam hozzá, de végül elhúzódtam. TE BAROM?! ELMENT AZ ESZED?! MEGŐRJÍTED MÁR SZERENCSÉTLEN CSAJT?! – na király. Tuti, hogy most már azt hitte, hogy csak szórakozni akarok vele, pedig ez nem igaz. Ő bevésődött. Ő belém vésődött. Ő a lenyomatom. Az életem. A sorsom. A végzetem. Ő a mindenem, egy darab belőlem. Egy óriási darab belőlem. Még mindig zavart, hogy nem szólalt meg, ezért egy elég hülye kérdéssel meg is törtem a csöndet.

-Mi van csajszi, megnémultál?– á, tuti, hogy már elrontottam az egészet. TE ÁLLAT?! TE NEM VAGY NORMÁLIS?! – lehet, hogy tényleg nem voltam az, de a jelenléte különös hatással volt rám. Elena…igen, rá volt, van, lesz szükségem. Passz, hogy miért, de elkezdett hátracsúszni, ami kicsit meglepett. Tuti, hogy elrontottam mindent. Egy ötletem volt még, ami talán mentheti a helyzetet. Elkezdtem felé közeledni. Amennyire csak tudtam, közel csúsztam hozzá, majd végül megszólalt.

-Szia! – alig hallottam, de megnyugtatott, hogy hallhatom a hangját. Kezemet az arcára tettem reménykedve, hogy nem fogja ellenezni. Nem ellenkezett. Azt vettem észre, hogy a lélegzetvétele egyre szaporább és szaporább lett. Közelebb hajoltam, annyira, hogy ajkaink csak pár milliméter távolságban legyenek egymástól. Számat csókra nyitottam, de végül erről lemondtam, mert féltem, hogy ez neki túl gyors lenne. Most már az én pulzusom is szaporábbá vált.  Próbáltam lefektetni a kanapéra, amit engedett és ennek megörültem. Mikor már a kanapén feküdt, rásimultam, de csak annyira, hogy ne nehézkedjek rá. Testünk összeért, ami bizsergést keltett bennem. Nyakát kezdtem csókokkal bombázni, de hamar véget is vetettem, mert valaki közeledett. Mindketten felültünk és próbáltuk leplezni a történteket, de arcomról nem akart eltűnni a vigyor. Leah jött a helyiségbe. Most a legkevésbé vágytam a nővérem társaságára, de ez van. Minek kimenni? Leah rám nézett és egyből tudtam, hogy mit akar. Elena felé fordultam, mert nem voltam biztos benne, hogy ez a legmegfelelőbb pillanat, de végül hagytam az egészet. Mindketten felálltunk, majd követni kezdtük a nővéremet a hátsó kertbe.

//Paul szemszöge//

Mindenki örült, hogy Elena bevésődött, de én örültem a legjobban az egésznek. Seth és Elena ezentúl egy párt alkotnak. A gondolat is örömmel töltött el. Mondjuk, ennyi rossz után végre egy kis jó is történt vele, bár ő még nem is tudja, hogy ez mennyire jó.

Carlisle és Edward hitelen összenéztek, mire előbbi bólintott is egyet. Értetlenül néztünk a srácokkal mindenfelé, csak Leah nem, mert ő már sejtette, hogy mi is fog történni. Egy pillantást vetett Edwardra, mire az bólintott és Leah el is tűnt a házba. A doki odalépett hozzám és jéghideg kezét a vállamra tette, de meg se kottyant.

-Ha már tudja, akkor látnia is kell az egészet. – sajnos erre nem tudtam ellent mondani, mert ebben teljesen igaza volt a dokinak. Sóhajtottam egyet, majd a srácokra néztem, de az ő arcukon nem volt jele semmi érzelemnek.

-Igen. – mondtam végül nagy nehezen. Féltem, hogy esetleg megint történik vele valami vagy ismét össze fog esni, de ha már a fél igazságot tudja, akkor a titok másik felét is fel kell tárni előtte. Elvégre is lehet, hogy ő is vérfarkas lesz. Bár én nagyon reménykedtem, hogy nem, mert nem szerettem volna ilyen veszélyeknek kitenni a húgomat. Kicsit várni kellett rájuk, de végül csak megérkeztek. Seth kicsit értetlenül nézett, de ahogy Edwardra pillantott, mellénk sétált, ellenben Elenával. Ő csak ott állt és várta, hogy mi fog történni.

-Tartunk egy kis bemutatót. – Jasper hangjából meglepő érettség volt kivehető, bár ez lehet, hogy csak engem ért meglepetésként.

-Mit értesz bemutató alatt? – Elena szemén azt láttam, hogy nem igazán érti a dolgokat, de ez nála teljesen érthető. Most Carlisle vette át a szót.

-Ha már a fele igazságot tudod, akkor értelmetlenség a másik felét titokban tartani – hangjából kedvesség áradt, ami látszólag megnyugtatta a húgomat, ugyanis elmosolyodott és bólintott egyet.

-Akkor kezdjük is!…

//Elena szemszöge//

Miközben sétáltunk kifelé kezét, ahogy hintáztatta, néha az enyémhez érintette és rám mosolygott. Az a mosoly te jó ég! Azt hittem, hogy itt olvadok el, mint egy cukor. Sajnos ez sem tartott túl sokáig, mert hamar kiértünk a kertbe, ahol meglehetősen hideg volt, de nem igazán törődtem vele. Seth elment mellőlem, de én csak ott álltam szótlanul.

-Tartunk egy kis bemutatót. – a Jasper nevű vámpír szólalt meg, legalábbis azt hiszem, hogy ő volt at. Még nem igazán memorizáltam a neveket, de már nagyjából megvolt az összes.

-Mit értesz bemutató alatt? – nem igazán értettem, hogy milyen bemutatóra gondolhatott. Divatbemutató biztos nem, másra pedig nem tudtam gondolni.

-Ha már a fele igazságot tudod, akkor értelmetlenség a másik felét titokban tartani – most Carlisle megnyugtató hangját hallottam. Az egész éne megnyugtatott, annak ellenére, hogy vámpír.

-Akkor kezdjük is! – a doki szavára mindenki elindult a füves terület felé. Már kezdtem fázni, mikor – azt hiszem – Edward lépett mellém. Onnan tudtam megjegyezni, hogy ő a gondolatolvasó és ő nevetett.

-Ahogy látom, fázol. – mondta, majd egy dzsekit terített a hátamra, amibe hamar bele is bújtam. Jólesett, hogy most mát nem ér olyan nagy felületen a csípős, hideg szél.

-Kösz. – pár másodperc alatt ős is ott termett a többiek mellett. Csak egy valaki maradt ott velem, Nessie. Tekintetemet rá szegeztem, amolyan te-nem-mész? kifejezéssel, mire ő csak megcsóválta a fejét. Ahogy odanéztem, el is kezdték a „bemutatót”… 

10. fejezet - Kicsit sokkos állapotban...

//Paul szemszöge//

Nem voltam képes elhinni, hogy apánk ennyi idő után képes volt ilyet tenni szegény anyánkkal. Kicsapongó ember volt mindig is, élvezte az életet, de ezt nem néztem volna ki belőle soha. Ha most itt lett volna, egészen biztos, hogy már nem élt volna. A puszta kezemmel oltottam volna ki az életét, de saját szerencséjére nem volt itt.

Egy jó hosszú futás után sikerült nagyjából lenyugodnom. Egy tisztáson találkoztunk a srácokkal, de Jake nem volt ott. Különösképpen nem is érdekelt, hogy miért nincs köztünk. Mindenki visszaváltozott emberi alakba és úgy indultunk hozzánk. Már sokkal jobb kedvem volt, mint, amikor a húgommal beszéltem.

Amikor beléptünk a házba nem értettem, hogy mi folyik ott.

//Elena szemszöge//

Paul-on látszott a düh és az aggodalom anyu iránt. Kezei ökölbe szorultak, valamit sziszegett a fogai között, de azt nem értettem tisztán. A széket felborítva állt fel és ment ki a kertbe. Kíváncsiságból utána mentem és nem hittem a szememnek. Azt hittem, hogy rosszul látok. A bátyám egy farkassá alakult át. Te jó ég?!…Azt hittem, hogy ott esek össze menten. Szemeim tágra nyíltak, meg is dörzsöltem, hogy jól látom-e, amit látok. Sajnos jól láttam. Lassan elindultam háttal befelé a házba. Mikor beértem egy finom mozdulattal becsuktam az ajtót és megtorpantam. Még mindig nem voltam képes felfogni, hogy mi történt az előbbiekben. Vettem egy mély levegőt, majd megráztam a fejem és elindultam befelé. Nem mentem gyorsan, mert próbáltam ésszerűen végiggondolni mindent. Tél van, póló nélkül volt egy szál halásznadrágban és a bőre is rettentően forró volt. De nem ezek aggasztottak a legjobban, hanem, hogy egy óriási farkassá változott át. Ez jól lezsibbasztotta a maradék épen maradt agysejtemet is, amikor a konyhába érkezve egy alacsony lányba ütköztem. Az ő bőre a fiúkéval ellentétben jéghideg és hófehér volt. Azt hittem, hogy egy rossz rémálomban vagyok, de nem. Ez maga a valóság volt. Az idegen nagy szemekkel nézett rám és én is ugyan ezt tettem. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan jutott be a házba, de mikor a bejárati ajtóra néztem, megláttam, hogy a zár nincs elfordítva. „Kicsit” kis voltam akadva már így is, de ez a lány rátett még egy lapáttal. Értetlenül néztem rá, mire ő elmosolyodott.

-Szia! Ki vagy te?

-Ömm, szia, Elena vagyok, Paul húga. És te?

- Alice vagyok. Alice Cullen. És…vámpír, de gondolom, ezt már tudod. Vagy nem? Nem baj, most már tudod. – totálisan sokkolt, amit mondott. A szívbaj, a rosszullét és a stroke kerülgetett egyszerre. Fel akartam ébredni ebből a rossz rémálomból, de tudtam, hogy ez nem egy álom. Sajnos tudtam. Mire tudatosult bennem, hogy mit is mondott, lassan hátrálni kezdtem, de nagyon lassan, mire elszörnyedve nézett rám. Továbbra sem szólaltam meg, csak arrafelé hátráltam, ahonnan jöttem, de ekkor meg egy valakibe beleütköztem, de ő már korántsem volt ilyen hideg. Az ő bőre is szinte lángolt a forróságtól már. Nem mertem hátrafordulni, de tudtam, hogy meg kell tennem. Csigasebességgel tettem egy 180 fokos fordulatot, minek következtében szemben találtam magam Jake-kel. Tekintetem riadt volt, az övé pedig értetlen. Szúrós pillantást vetett Alice-re, mire az csak cuppogott.

-Nem megmondtam, hogy ne ijesztgesd Elenát?! – szuper. Még ismerik is egymást. Nekem itt befellegzett. Mik ezek?! Jézus úr isten. Ez velem miért történik? Már teljesen belegabalyodtam, hogy mi is folyik jelen pillanatban körülöttem. Mikor Jake-re néztem, tekintete furcsa volt. Látszott rajta, hogy tudja, hogy mit is gondolok. De igazából nem gondoltam semmit, csak próbálkoztam gondolatokat összerakni magamban, de egyáltalán nem állt össze a kép. Jake Alice-re nézett majd ismét rám és megfogta egyik karomat.

-Gyere, mindent elmagyarázok. Bár, jobb lenne, ha mindenki itt lenne. Legalábbis a falkából igen. – micsoda?! Falka?! Milyen falka?! Az agytekervényeim megállás nélkül dolgoztak azon, hogy a kapott információkat fel tudjam dolgozni, de mind hiába. Mikor már az ájulás kerülgetett hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó. Odanéztem és láttam, hogy Paul és a haverjai azok. Valószínűleg sikerült megnyugodnia, mert arca már jóval kisimultabb volt, mint amikor elment. Tekintete hirtelen zavart lett, egyből Jake-re nézett. Nem tudom, hogy ő milyen képet vágott az egészhez, mert háttal álltam neki, ugyani ott volt Ő is. Egyből magával ragadott igéző tekintete, nem is bírtam másra koncentrálni. Azt hittem, menten rosszul leszek. A bátyám valami furcsa lény. Az a csaj vámpír. És itt van álmaim pasija. Csak arra gondoltam, hogy bírd ki Elena, bírd ki Elena, nem eshetsz előtte össze. Az Alice nevű csaj hirtelen előugrott és szóra nyitotta a száját.

-Még azt sem mondtátok el neki, hogy vérfarkasok vagytok? – na itt telt be a pohár. Paulra néztem és abban a pillanatban összerogytak lábaim. Csak arra emlékszem, hogy Jake hátulról még időben elkapott és így nem zuhantam a földre. Nem voltam magamnál, csak pusmogásokat hallottam, de nem értetem azokat sem. Időnként egy-egy kezet éreztem a homlokomhoz érni vagy az arcomhoz, de nem igazán foglalkoztam vele. Néha-néha megpróbáltam egy kicsit kinyitni a szemem és akkor a srácokat láttam, igaz homályosan. Végül sikerült rávennem magam, hogy meglessem, hogy mi is történik jelen pillanatban körülöttem. Aggódó tekintetek szegeződtek rám, de én még mindig nem voltam teljesen magamnál. Megpróbáltam felülni, de egyből visszaestem, mire egy csomó kéz indult meg felém, többek között az Övé is. Megnyugtatott, hogy itt van a közelemben, de most nem akartam a szemébe nézni, mert egészen biztos voltam benne, hogy most nem lenne ez jó ötlet. Nem bírtam megállni, hogy ne vessek rá legalább egy pillantást. Arca aggódó volt, de egy kis idő után elmosolyodott velem együtt. Szemeimet lehunytam egy pillanatra, megdörzsöltem őket, homlokomat letöröltem és felültem. Most már nem zuhantam vissza és így körbe tudtam nézni. Valami feltűnt. Nem otthon voltunk, hanem egy modernebb, nagyobb és sokkal igényesebben berendezett házban. A falak fehérek voltak, minden pontosan volt elhelyezve. Értetlenül néztem körbe, mire Paul mellém guggolt és magyarázni kezdett.

-Most egy barátunk házában vagyunk. Nemsokára te is megismered dr. Cullen-t és a családját. – mosolya bíztató volt, de én még mindig nem tudtam, hogy mi is történt pontosan az elmúlt nem is tudom, hogy hány órában.

-Ömm…Paul! Mi történt? – a fejem hirtelen sajogni kezdett, ezért gyorsan oda is kaptam. Az egész lüktetett, de nem tudtam, hogy miért

-Hát, elájultál, mikor elkezdtük volna magyarázni, hogy mi is folyik körülötted. Aztán meg idehoztunk, hogy a doki megvizsgáljon, hátha történt valami, de csak egy kis sokkhatás ért. – mi az, hogy kis?! Elment az eszed?! Azt hittem, ott van végem. Ha most hallotta volna a gondolataimat, tuti, hogy ki lett volna. De szerencsére nem hallotta, de egy idegen mögülem felnevetett egy kicsit. Egy lassú mozdulattal megfordultam és kilenc idegent láttam magam mögött, köztük az Alice nevű lánnyal. Mind falfehérek és szoborszépségűek voltak. Párokat alkottak, de az feltűnt, hogy aki felnevetett két női alakot ölelt magához. Azt gondoltam, hogy az egyik valószínűleg a lánya, mert nem tűnt első ránézésre annak a típusúnak, egyszerre több lánnyal is jár. Arcomon még mindig az értetlenség jelei voltak láthatóak, de hirtelen teljesen megnyugodtam és ellazultam. Az összes fehér bőrű alak kissé elmosolyodott. Paul megfogta a vállamat, mire az arcomon egy kába mosoly jelent meg. Erre a bátyám halkan felmordult és tekintetét az Alice mellett álló, szőke hajú srácra vetette, de amilyen gyorsan felmordult, olyan gyorsan le is higgadt. Egy kéz ért a vállamhoz és egy kedves arcot láttam hirtelen magam előtt.

-Szervusz Elena! Én dr. Carlisle Cullen vagyok, ez pedig itt a családom. A feleségem, Esme, a gyerekek pedig Rosalie, Emmette, Edward, Bella, Nessie, Jasper és Alice, de vele már találkoztál tegnap. – mi? Már másnap van? Jézusom…

-Hallom, Alice tegnap egy kissé megrémisztett. – kezét még mindig vállamon tartotta, amit egyáltalán nem bántam, mert ez megnyugtatott.

-Kissé…

-De most szeretnénk mindent elmagyarázni.

-Már előre félek… - stílusom eléggé flegma volt, de mégiscsak tegnap „berontott” hozzám egy vámpír nem? Szerintem így nagyjából érthető is. Körültekintettem, Paul leült mellém a kanapéra, a többiek pedig a szemközti kanapén foglaltak helyet vagy éppen állva maradtak.

-Akkor kezdjük is. – Carlisle vette magához a szót. –Ne ijedj meg, de a családom vámpír. A bátyádék pedig vérfarkasok. Pontosabban quilute-ok és alakváltók, de vérfarkasok. Ezért is forró a bőrük. Ez amolyan farkasos dolog. Amikor átváltoznak nem közönséges farkasokká változnak, mert azoknál sokkal-sokkal nagyobbak, gyorsabbak és erősebbek. De most akkor rólunk is pár szót. Szóval…vámpírok vagyunk. A családom a többi vámpírral ellentétben tartóztatja magát az emberi vértől, csak állati vérrel táplálkozunk. Egyeseknek különleges képességük is vannak. Edward gondolatolvasó, de Bella kivételes ebben, mert az elméje köré képes egy falat húzni és így még a Volturi ereje sem képes rá hatni. Jasper képes az érzelmeket befolyásolni, Alice pedig képes meglátni a jövőt. Nagyjából ennyi, amit feltétlen tudnod kell, de ha van kérdésed, akkor tedd fel nyugodtan, mert ha tudunk, akkor válaszolunk rá. – hirtelen annyi gondolat öntötte el az agyamat, hogy az csak na. Már kezdett összeállni a kép. A farkasok bőre bronz és forró, a vámpíroké fehér és hideg… Ezután több kérdés fogalmazódott meg bennem, de legfontosabb számomra az volt, hogy én is farkas leszek-e? Mielőtt még szóra tudtam volna nyitni a számat Jared egyből hozzáfűzött egy mondatot.

-És nem is nagyon csipázzuk egymás szagát. – valamennyien halk kacsagásba kezdtek, de én nem tartoztam közéjük. Ahogy magam elé tekintettem, megláttam Őt. Próbáltam nem Rá koncentrálni, de nem ment. Megbabonázott. Pulzusom az egekbe szökött. Egy gyors mozdulat és már ismét Carlisle tekintete volt előttem.

-És akkor…én is…farkas leszek? – hangom elhaló volt, féltem a választól. Szememet le is hunytam, hátha úgy könnyebb lesz. Nem akartam farkas lenni…semmiféle képen sem.

-Nem biztos. Az esély meg van rá, de arra is, hogy nem alakulsz át. – a doki válasza megnyugtatott. Illetve az esély, hogy nem leszek farkas nyugtatott meg.

-És mi az a Volturi? – látszódott Cralilse-on, hogy gondolkodott, hogy hogyan is fogalmazzon, ami egyszerű és érthető.

-A Volturi a fajtánk királyi családja. De erről majd bővebben, ha szükséges. Egyenlőre elég ennyit tudnod róla. – na kösz. Most aztán sokat tudtam meg. Na de nem is foglalkoztam vele, mert tekintetem ismét Rá tévedt, de most már nem koncentráltam arra, hogy ne nézzek rá, pont ellenkezőleg. Szemem sarkából csak annyit láttam, hogy mindenki kimegy, Paul is felállt mellőlem követve a többieket és csak mi maradtunk ketten a helyiségben. Mi. Mi ketten. Senki más, csakis kizárólag mi. A tudtat, hogy kettesben vagyok vele forrósággal öntött el. Nagy volt a kísértés, hogy felálljak és odamenjek hozzá, de ő megelőzött. Határozott léptekkel közeledett hozzám, de a szemét nem vette le rólam. Leült mellém és egymás felé fordultunk. Megtörtént, amire vártam már egy ideje…Hozzám szólt.

-Szia! – arca nem volt messze az enyémtől, ezért éreztem meleg leheletét, amibe beleremegtem egy kicsit. Élveztem ezt a pillanatot. Selymes hangja simogatta a lelkemet szó szerint. Tudtam, hogy ahhoz, hogy halljam még a hangját nekem is meg kell szólalnom, de képtelen voltam. Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen…

//Paul szemszöge//

Mikor a srácokkal és Cullenékkel kimentünk, tudtuk, hogy így egy kicsit megismerhetik egymást. Ennek örültem, mert gondoltam, hogy ettől El is jobban lesz egy kicsit.

-Tesó, a húgod bevésődött! Tök király! – Jared nagyon lelkes volt, de ő mire nem az? Én is tudtam, hogy ez „tök király”, de ahogy a húgomat elnéztem, ez egy kis időbe bele fog neki telni, hogy fel is fogja. Ahogy körbenéztem mindenki lelkesen mosolygott, mire az én szám is mosolyra görbült…

na? hogy tetszik? :D :D ^^

Jó hír! :D

Nem tudom, hogy ilyenkor hányan vagytok még fent itt, de még ma jön a friss egy pár perc múlva :D
Puszii: Vii^^

Ajjajj :S

Lehet, hogy késik a friss és csak holnap tudom felrakni, mert ma rengeteg dolgom van, de próbálkozok még ma felrakni, ha kész lesz. :S
Bocsii és sietek vele :)

Puszii: Vii^^

Jéé? Csak nem 3 díj egyszerre? :D

Szabályok a díjakhoz:

- Kitenni a díjat a blogodra
- Azt, akitől ezt a díjat kaptad linkben megjelölni a bejegyzésben.
- Leírni magadról pár dolgot.
- Továbbküldeni 1-3 blogtársadnak, aki szíved szerint megérdemli.
- Értesíteni őket eme hírről

Köszönöm szépen a díjat Fancsynak.

Hát, akkor egy pár dolog rólam:

-imádok a haverokkal lógni és hülyülni, csinálni valami hülyeséget

-nem szeretem azokat az embereket akik a szemebe hazudnak és utána még tagadják

-imádom a Twilight saga-t és nem hiszem el, hogy ennyit kell még várni a Breaking Dawn-ra :D :D

-szeretem az állatokat volt is egy kutyám

-imádok blogot írni, egyik osztálytársamnak hála

Akiknek továbbküldöm:

Loxxa

Encsihhh

Bri.