6. fejezet - Így már minden könnyebb

// Elena szemszöge //

Felvettem egy laza felsőt és egy rövidnadrágot, majd hanyatt vágtam magam az ágyban és…az emlékek sorra jöttek elő. Féltem, hogy ha kinyitom a szemem eltűnik minden, ezért továbbra is csukott szemmel, mosolyogva, mozdulatlanul feküdtem. Igen…mosolyogva. Arcomon éreztem végigfutni egy könnycseppet. Különösebben nem is foglalkoztam vele, mert most az emlékek érdekeltek, a múltam. Érdekelt, hogy ki voltam és milyen voltam az „előző életemben”. Érdekelt, hogy milyen kapcsolatban voltam Cullenékkel, a szüleimmel, a farkasokkal és…Seth-tel.

Arra lettem figyelmes, hogy valaki felkapcsolja a villanyt. A könnyemet egy gyors mozdulattal eltüntettem az arcomról, úgy, hogy nyoma se maradjon. Szemeimet kinyitván Bellát láttam az ajtóban állni. Arca kedves volt, mosolygott. Eszembe jutott, hogy Edward gondolatolvasó, ezért próbáltam badarságokra gondolni, mert én szerettem volna közölni a hírt velük.

Vettem egy nagy levegőt, majd visszamosolyogtam Bellára és törökülésbe vágtam magam. Megpaskoltam a mellettem lévő helyet, amolyan gyere-ülj-le-ide célzással, mire karját maga előtt keresztbe fonta és lassan felém közeledett. Lassan helyet foglalt mellettem. Nem tudtam, hogy mit is szeretne pontosan, de még vártam, hátha beszélni kezd. Van a mondás, ami szerint a türelem rózsát teremt és így is lett. Beszélni kezdett.

-Rám számíthatsz. – hangja tele volt nyugodtsággal.

-Köszönöm Bella. – próbáltam leplezni boldogságomat, ami sikerült is egy semmit sem mondó álarc formájában álcázni.

-Ha segítség kell, csak gyere. Én is nemrég éltem át. – válasz képen csak bólintottam egyet, elmosolyodtam, és tekintetemmel fejeztem ki köszönetemet, de nem szóltam semmit.

Egy kérdés izgatott már egy ideje, és úgy gondoltam, ha már így kettesben vagyunk, akkor itt az ideje megkérdezni.

-Milyen volt neked? – kicsit közelebb csúsztam hozzá, kezemet a térdemre tettem és így vártam a választ. Látszott, hogy kereste a szavakat, amik nehezen jöttek. Szeme azt sugallta, hogy szeretné egyszerűen elmagyarázni.

-Olyan, mint neked. De talán egy kicsit könnyebb, mert nem vett körül rögtön ennyi ember és emlékeztem mindenre. Nem is tudom mi lett volna velem, ha nem emlékszem semmire. Te ezt hogy bírod? – akartam mondani, hogy most már én is emlékszem, de ezt holnapra terveztem elmondani. Gondolataimat gyorsan próbáltam összeszedni, de nem is ment olyan könnyen, de végül csak sikerült.

-Hogy hogyan bírom? Nem tudom. Nehezen. Folyton az a kényszer van bennem, hogy meg kell tennem, de az eszem ennek az ellenkezőjét mondja, és azt hiszem, ebben az esetben az a helyes, ha az eszemre hallgatok. – komolyra vettem a figurát, mert a téma is komoly. De szerencsére csak megjöttek azok az emlékek valahonnan a semmiből, mert ha tényleg örökre elvesztek volna, akkor abba belepusztultam volna. Nem tudnék semmit a korábbi kivoltamról és mindenkit újra meg kéne ismernem. Még a szüleimet is. Nem bírnám ki, de szerencsére újra emlékszem.

-Teljesen megértelek. De a többiek is. Ők is átestek ezen a procedúrán, úgyhogy amiben tudnak, segítenek, oké?

-Rendben. Remélem hamar túl leszek rajta.

-Mindenki reméli. – ezt a mondatot egy két-három perces kínos csend követett, melyet Bella tört meg.

-Na jó, de én most viszont megyek. Ha már aludni nem tudsz, akkor relaxálj egy kicsit. – mosolyogva felállt, majd az ajtó felé köelített.

-Rendben, azon leszek.

-Helyes. Szia!

-Szia! – miután köszöntem halkan kilépett a szobából és lekapcsolta a villanyt maga után.

Visszamásztam eredeti helyemre, ahol ismét a hátamra feküdtem, mint korábban. Karjaimat egy elégedett mosoly kíséretében a fejem alá tettem, vettem egy nagy levegőt és szemeimet becsuktam. A sötétség magával rántott és ismét emlékek százai kerültek szemem elé. Ez az egész boldogsággal töltött el. Viszont még egy Seth-tel kapcsolatos sem jött elő. Ez egy kicsit frusztrált, de mindennek eljön egyszer az ideje. A bátyám, a farkasok, Cullenék…sorra jött elő minden. A szüleimre is újra emlékeztem, de lehet, hogy nem kellett volna. Legalábbis apámra nem. Ez még egy kicsit zavaros volt, de szerencsére nem csak rá emlékeztem újra, hanem az életem szép pillanataira is. Amikor még táncoltam és a barátaimmal lógtam. Amikor a bátyámmal veszekedtünk és két percre rá már újra együtt ökörködtünk. Amikor boldog voltam.

Mindenre, mindenkire emlékeztem, csak Seth-re nem.

Egy gyors mozdulattal felültem és kipattantam az ágyból. Kinéztem az ablakon, sötétség honolt már mindenhol. Az íróasztal felé vettem az irányt, ahová egy laptop volt fektetve. Kihúztam a széket és leültem, a gépet bekapcsoltam. Felmentem az internetre és beléptem a keresőbe. Fogalmam sem volt, hogy mit akarok csinálni, ezért amilyen gyorsan bekapcsoltam, olyan tempóval kapcsoltam ki is a cuccost. Egy kis ideig fel s alá járkáltam a szobába, majd újra kényelembe helyeztem magam. Egész éjszaka a plafont bámultam várva, hogy reggel legyen.

Amikor ránéztem az órára már 8 óra volt. Beslisszoltam a fürdőbe, ahol megmostam a fogamat, megmosakodtam és a hajamat is feltűztem. Emlékeimben a bőröm sötétebb volt, de ez biztos a vámpírság része. Miután ott végeztem visszatértem a szobámba. A gardróbban ruha után kutakodtam. Magamra kaptam egy egyszerű farmert és egy V alakban kivágott fekete felsőt egy tornacipővel, majd kinéztem, hogy a többiek mit csinálnak. Az emeleten nem találtam senkit, ezért halkan leosontam a földszintre. Síri csönd és hullaszag honolt mindenhol.

Nyugodt szívvel mentem vissza a szobámba, ahol egy kicsit ledőltem. Behunytam a szemem és ismét emlékek jelentek meg. Ezek már azok az emlékek, amikre vártam. Ezek a Seth-tel való emlékeim. Minden emlék előjött. Ismét ránéztem az órára, ami 9-et mutatott. Arcom csak úgy ragyogott a boldogságtól, de csupa zagyvaságra gondoltam Edward miatt. Felkeltem, majd megint élet után kezdtem kutakodni a házban.

Mindenki a nappaliban ült. Az arcomon fülig érő vigyor volt látható. Emmette úgy nézett rám, mint egy őrültre, de csak legyintettem egyet. Nem tudja, de hamarosan mindenki tudtára adom, hogy mindenre emlékszem. Egyedül Nessie nem volt itt, de pár pillanat múlva megérkezett Jake társaságában, akit az egész falka követett. Mintha csak tudták volna, hogy mondani akarok valamit.

A szoba közepére sétáltam és mindenkinek mutattam, hogy üljön le. Seth egy pillanatra megállt mellettem, végigsimított a karomon, majd ő is helyet foglalt. Már mindenkinek értettem minden mozdulatát és ez is boldogsággal árasztott el. Mikor már mindenki ült krákogtam egyet, ezzel felhívva magamra a figyelmet, majd belekezdtem a mondókámba.

-Szeretnék mondani valamit. – kíváncsi tekintetek szegeződtek rám, Edward-on látszott, hogy nagyon koncentrál, de végül feladta és hátradőlt Bellát magához húzva.

-Emlékszem. – csak ennyit tudtam mondani. Mindenki boldogan húzta ki magát és vigyorogtak, mint a bolond gomba. Paul egyből hozzám rohant, felkapott és megpörgetett egy párszor, majd lerakott és szorosan magához húzott. Végül mindenki idejött és vagy húszan öleltük egymást. Már eléggé kényelmetlen volt nekem ez a helyzet, ezért csak egyszerűen leguggoltam és a lábak között kimásztam. Szerencsémre alacsony vagyok és nem is vagyok dagi, ezért könnyen elfértem. Először Paul eszmélt fel, hogy eltűntem, majd a többiek is, de én csak nevettem rajtuk. Seth lassan lépkedve jött felém, majd olyan szorosan öleltük egymást, amennyire csak tudtuk. Egy kis idő múlva finoman eltolt magától és egy csókot nyomott a homlokomra.

Így, hogy már tudomást szereztem a korábbi életemről, már minden könnyebb volt. Sokkal könnyebb. És mivel még nem ismeritek a történetemet az elejéről, ezért ezt szeretném elmesélni nektek.




kicsit rövidke lett, amiért bocsi, de nem akartam, hogy túl erőltetett legyen, majd a többi, na azok már rendesek lesznek :D
Puszii: Vii^^