2011. május 13., péntek

11. fejezet

na már másodszorra rakom ki a 11. fejezetet, mert valami bibi volt a bloggerrel, de az a lényeg, hogy itt van :))


// Elena szemszöge //


Megtörtént, amire vártam már egy ideje…Hozzám szólt.

-Szia! – arca nem volt messze az enyémtől, ezért éreztem meleg leheletét, amibe beleremegtem egy kicsit. Élveztem ezt a pillanatot. Selymes hangja simogatta a lelkemet szó szerint. Tudtam, hogy ahhoz, hogy halljam még a hangját nekem is meg kell szólalnom, de képtelen voltam. Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen…Ajkai mosolyra görbültek, mire enyémek is egy kicsit. Egy tincset félretolt az arcomból, így már tökéletesen láttuk egymást. Közelebb hajolt hozzám, mire pulzusom az egekbe szökött, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is, mert elhúzódott.

-Mi van csajszi, megnémultál? – továbbra is féloldalas vigyor ült az arcán. Hirtelen észbe kaptam, és hátrébb csúsztam, hogy ne legyen kellemetlen neki a közelségem, de ő jött utánam. Azon gondolkodtam, hogy mit akar tőlem, de fogalmam sem volt róla. Csak arra tudtam gondolni, hogy valamit biztos, de kicsit féltem, mert az is megfordult a fejemben, hogy ő is olyan, mint a többi, és ha talál egy szebbet s jobbat, akkor szó nélkül eldob, mint egy darab rongyot. Nyeltem egy nagyot, majd végre rávettem magam, hogy még ma meg is szólaljak.

-Szia! – hangom így is alig hallható volt, de legalább már azt nem mondhatja, hogy bunkó vagyok, és nem köszöntem. Ismét elvigyorodott, de most már kezét az arcomra rakta. Lélegzetvételem szaporább lett, és ezt valószínűleg meg is érezte, mert még közelebb hajolt. Ajkainkat alig pár milliméter választotta el egymástól, de igyekeztem visszafogni magam, mert nem akartam letámadni, de szívem szerint ezt tettem volna. Nyeltem egy nagyot és a szemébe néztem. Résnyire kinyitotta a száját és meleg lehelete lélegzetvétel közben kiáradt. Beleborzongtam, de ez olyan jóleső borzongás volt. És az is jól esett, hogy ilyen közel volt hozzám. Kezével az arcomat simogatta, amitől teljesen elengedtem magam. Elkezdett fekvő helyzetbe nyomni, amit szó nélkül engedtem is neki. A levegőt mindketten egyre szaporábban vettük, én le is hunytam a szemem. Mikor már fekvő helyzetben voltam, teste az enyémhez simult. Ajkaival a nyakamat kezdte kényeztetni, amit készségesen hagytam. Mindez alig tartott pár másodpercig, mert lépteket hallottunk. Gyorsan felültünk és próbáltuk arcvonásainkat rendezni, mintha mi sem történt volna ezalatt a kis idő alatt. Az ő arcán egy széles vigyor volt, míg az enyémen csak egy halovány mosoly. Ismerős alak tűnt fel, Leah volt az. Értetlenül nézett ránk, Seth vigyorgó arca miatt, de végül megszólalt.

-Gyertek hátra a kertbe! Elena ez főleg neked szól! – hangja elkomolyodott arcával együtt. Hirtelen Seth-re nézett, és úgy tűnt, hogy ezzel jelezni akar neki valamit. Fogalmam sem volt róla, hogy mi lehet olyan fontos, de egy kis tétovázás után felálltam és Seth-tel az oldalamon elindultam Leah után…


//Seth szemszöge//


Király, most már, hogy a többiek kimentek, már szabad a pálya. – gondoltam magamban, mert végre egy kicsit közelebb akartam kerülni Elenához.

-Szia! – tudtam, hogy rosszul indítottam, hogy csak ennyit mondtam, a hallgatása is erről tanúskodott, de legalább alaposan végig tudtam mérni arcának minden egyes kis részletét. A látvány, ami elém tárult mosolyra fakasztott. Gyönyörű volt úgy, ahogy volt. Haja kicsit csapzott volt, de ez is jól állt neki. Arcán látszott, hogy valamit rosszul csináltam. Menteni akartam a helyzetet, ezért közelebb hajoltam hozzá, de végül elhúzódtam. TE BAROM?! ELMENT AZ ESZED?! MEGŐRJÍTED MÁR SZERENCSÉTLEN CSAJT?! – na király. Tuti, hogy most már azt hitte, hogy csak szórakozni akarok vele, pedig ez nem igaz. Ő bevésődött. Ő belém vésődött. Ő a lenyomatom. Az életem. A sorsom. A végzetem. Ő a mindenem, egy darab belőlem. Egy óriási darab belőlem. Még mindig zavart, hogy nem szólalt meg, ezért egy elég hülye kérdéssel meg is törtem a csöndet.

-Mi van csajszi, megnémultál?– á, tuti, hogy már elrontottam az egészet. TE ÁLLAT?! TE NEM VAGY NORMÁLIS?! – lehet, hogy tényleg nem voltam az, de a jelenléte különös hatással volt rám. Elena…igen, rá volt, van, lesz szükségem. Passz, hogy miért, de elkezdett hátracsúszni, ami kicsit meglepett. Tuti, hogy elrontottam mindent. Egy ötletem volt még, ami talán mentheti a helyzetet. Elkezdtem felé közeledni. Amennyire csak tudtam, közel csúsztam hozzá, majd végül megszólalt.

-Szia! – alig hallottam, de megnyugtatott, hogy hallhatom a hangját. Kezemet az arcára tettem reménykedve, hogy nem fogja ellenezni. Nem ellenkezett. Azt vettem észre, hogy a lélegzetvétele egyre szaporább és szaporább lett. Közelebb hajoltam, annyira, hogy ajkaink csak pár milliméter távolságban legyenek egymástól. Számat csókra nyitottam, de végül erről lemondtam, mert féltem, hogy ez neki túl gyors lenne. Most már az én pulzusom is szaporábbá vált.  Próbáltam lefektetni a kanapéra, amit engedett és ennek megörültem. Mikor már a kanapén feküdt, rásimultam, de csak annyira, hogy ne nehézkedjek rá. Testünk összeért, ami bizsergést keltett bennem. Nyakát kezdtem csókokkal bombázni, de hamar véget is vetettem, mert valaki közeledett. Mindketten felültünk és próbáltuk leplezni a történteket, de arcomról nem akart eltűnni a vigyor. Leah jött a helyiségbe. Most a legkevésbé vágytam a nővérem társaságára, de ez van. Minek kimenni? Leah rám nézett és egyből tudtam, hogy mit akar. Elena felé fordultam, mert nem voltam biztos benne, hogy ez a legmegfelelőbb pillanat, de végül hagytam az egészet. Mindketten felálltunk, majd követni kezdtük a nővéremet a hátsó kertbe.


//Paul szemszöge//

Mindenki örült, hogy Elena bevésődött, de én örültem a legjobban az egésznek. Seth és Elena ezentúl egy párt alkotnak. A gondolat is örömmel töltött el. Mondjuk, ennyi rossz után végre egy kis jó is történt vele, bár ő még nem is tudja, hogy ez mennyire jó.
Carlisle és Edward hitelen összenéztek, mire előbbi bólintott is egyet. Értetlenül néztünk a srácokkal mindenfelé, csak Leah nem, mert ő már sejtette, hogy mi is fog történni. Egy pillantást vetett Edwardra, mire az bólintott és Leah el is tűnt a házba. A doki odalépett hozzám és jéghideg kezét a vállamra tette, de meg se kottyant.

-Ha már tudja, akkor látnia is kell az egészet. – sajnos erre nem tudtam ellent mondani, mert ebben teljesen igaza volt a dokinak. Sóhajtottam egyet, majd a srácokra néztem, de az ő arcukon nem volt jele semmi érzelemnek.

-Igen. – mondtam végül nagy nehezen. Féltem, hogy esetleg megint történik vele valami vagy ismét össze fog esni, de ha már a fél igazságot tudja, akkor a titok másik felét is fel kell tárni előtte. Elvégre is lehet, hogy ő is vérfarkas lesz. Bár én nagyon reménykedtem, hogy nem, mert nem szerettem volna ilyen veszélyeknek kitenni a húgomat. Kicsit várni kellett rájuk, de végül csak megérkeztek. Seth kicsit értetlenül nézett, de ahogy Edwardra pillantott, mellénk sétált, ellenben Elenával. Ő csak ott állt és várta, hogy mi fog történni.

-Tartunk egy kis bemutatót. – Jasper hangjából meglepő érettség volt kivehető, bár ez lehet, hogy csak engem ért meglepetésként.

-Mit értesz bemutató alatt? – Elena szemén azt láttam, hogy nem igazán érti a dolgokat, de ez nála teljesen érthető. Most Carlisle vette át a szót.

-Ha már a fele igazságot tudod, akkor értelmetlenség a másik felét titokban tartani – hangjából kedvesség áradt, ami látszólag megnyugtatta a húgomat, ugyanis elmosolyodott és bólintott egyet.

-Akkor kezdjük is!…


//Elena szemszöge//

Miközben sétáltunk kifelé kezét, ahogy hintáztatta, néha az enyémhez érintette és rám mosolygott. Az a mosoly te jó ég! Azt hittem, hogy itt olvadok el, mint egy cukor. Sajnos ez sem tartott túl sokáig, mert hamar kiértünk a kertbe, ahol meglehetősen hideg volt, de nem igazán törődtem vele. Seth elment mellőlem, de én csak ott álltam szótlanul.

-Tartunk egy kis bemutatót. – a Jasper nevű vámpír szólalt meg, legalábbis azt hiszem, hogy ő volt at. Még nem igazán memorizáltam a neveket, de már nagyjából megvolt az összes.

-Mit értesz bemutató alatt? – nem igazán értettem, hogy milyen bemutatóra gondolhatott. Divatbemutató biztos nem, másra pedig nem tudtam gondolni.

-Ha már a fele igazságot tudod, akkor értelmetlenség a másik felét titokban tartani – most Carlisle megnyugtató hangját hallottam. Az egész éne megnyugtatott, annak ellenére, hogy vámpír.

-Akkor kezdjük is! – a doki szavára mindenki elindult a füves terület felé. Már kezdtem fázni, mikor – azt hiszem – Edward lépett mellém. Onnan tudtam megjegyezni, hogy ő a gondolatolvasó és ő nevetett.

-Ahogy látom, fázol. – mondta, majd egy dzsekit terített a hátamra, amibe hamar bele is bújtam. Jólesett, hogy most mát nem ér olyan nagy felületen a csípős, hideg szél.

-Kösz. – pár másodperc alatt ős is ott termett a többiek mellett. Csak egy valaki maradt ott velem, Nessie. Tekintetemet rá szegeztem, amolyan te-nem-mész? kifejezéssel, mire ő csak megcsóválta a fejét. Ahogy odanéztem, el is kezdték a „bemutatót”… 

11 megjegyzés:

  1. szia ez nagyon jó gratulálok kiváncsi vagyok hogy viseli majd a bemutatót
    puszy

    VálaszTörlés
  2. örülök, hogy tetszik :D bemutató...bemutató...hát igen :DDD

    VálaszTörlés
  3. dee édesek Elenáék:$ (:
    én is kíváncsi vagyok a bemutatóra:P
    köviit*.*

    VálaszTörlés
  4. hehe :D
    még a héten szerintem jön a kövi, sőt biztos és akkor jön a bemutató... :D :D :D

    VálaszTörlés
  5. jaj miért a legizgibb résznél hagytad abba??
    ez így nem jóó :))
    mikor lesz új ??*.*
    puszii

    VálaszTörlés
  6. nem jóóó?? O.O :D hehe :D xD
    még a héten lesz :D :D :D :D
    remélem az is tetszeni fog :D *.*

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Imádtam!!! ♥
    Kifejezetten tetszett az a rész amikor Seth csókolgatta Elena nyakát... bárcsak én lehettem vna ott a helyébe... *.*
    Jajj a bemutatóra nagyon kíváncsi vagyok. ^^
    Remélem hogy hamar hozod a kövit!
    Puszii: Bius

    VálaszTörlés
  8. Ajjh de irigylem Elenát!! *-* Ez a rész.. Mindent überel!! Imádtam úgy, ahogy volt!
    A bemutatóra kíváncsi vagyok, de tuti az is ilyen nagyon jó lesz, mint az eddigiek. :)
    Csók: Loxxa *-*

    VálaszTörlés
  9. hát, őszintén szólva én is lennék Elena helyében *.* :D
    remélem is, hogy jó lesz a bemutató. a kis fejecskémben már megvan és ott szerintem nem rossz :D már csak be kell gépelni és táráráráá :D :D

    VálaszTörlés
  10. szia ez nagyon jó gratulálok
    remélem nem lesz sokkos megint elena
    puszy

    VálaszTörlés
  11. Akaromakaromakarom!!!
    Én akarok Elena helyében lenni!! :DD
    Ez a Seth... óóóóóóó... :DDD XD
    Imádom ahogy írsz. ((: <3

    VálaszTörlés