10. fejezet - Kicsit sokkos állapotban...

//Paul szemszöge//

Nem voltam képes elhinni, hogy apánk ennyi idő után képes volt ilyet tenni szegény anyánkkal. Kicsapongó ember volt mindig is, élvezte az életet, de ezt nem néztem volna ki belőle soha. Ha most itt lett volna, egészen biztos, hogy már nem élt volna. A puszta kezemmel oltottam volna ki az életét, de saját szerencséjére nem volt itt.

Egy jó hosszú futás után sikerült nagyjából lenyugodnom. Egy tisztáson találkoztunk a srácokkal, de Jake nem volt ott. Különösképpen nem is érdekelt, hogy miért nincs köztünk. Mindenki visszaváltozott emberi alakba és úgy indultunk hozzánk. Már sokkal jobb kedvem volt, mint, amikor a húgommal beszéltem.

Amikor beléptünk a házba nem értettem, hogy mi folyik ott.

//Elena szemszöge//

Paul-on látszott a düh és az aggodalom anyu iránt. Kezei ökölbe szorultak, valamit sziszegett a fogai között, de azt nem értettem tisztán. A széket felborítva állt fel és ment ki a kertbe. Kíváncsiságból utána mentem és nem hittem a szememnek. Azt hittem, hogy rosszul látok. A bátyám egy farkassá alakult át. Te jó ég?!…Azt hittem, hogy ott esek össze menten. Szemeim tágra nyíltak, meg is dörzsöltem, hogy jól látom-e, amit látok. Sajnos jól láttam. Lassan elindultam háttal befelé a házba. Mikor beértem egy finom mozdulattal becsuktam az ajtót és megtorpantam. Még mindig nem voltam képes felfogni, hogy mi történt az előbbiekben. Vettem egy mély levegőt, majd megráztam a fejem és elindultam befelé. Nem mentem gyorsan, mert próbáltam ésszerűen végiggondolni mindent. Tél van, póló nélkül volt egy szál halásznadrágban és a bőre is rettentően forró volt. De nem ezek aggasztottak a legjobban, hanem, hogy egy óriási farkassá változott át. Ez jól lezsibbasztotta a maradék épen maradt agysejtemet is, amikor a konyhába érkezve egy alacsony lányba ütköztem. Az ő bőre a fiúkéval ellentétben jéghideg és hófehér volt. Azt hittem, hogy egy rossz rémálomban vagyok, de nem. Ez maga a valóság volt. Az idegen nagy szemekkel nézett rám és én is ugyan ezt tettem. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan jutott be a házba, de mikor a bejárati ajtóra néztem, megláttam, hogy a zár nincs elfordítva. „Kicsit” kis voltam akadva már így is, de ez a lány rátett még egy lapáttal. Értetlenül néztem rá, mire ő elmosolyodott.

-Szia! Ki vagy te?

-Ömm, szia, Elena vagyok, Paul húga. És te?

- Alice vagyok. Alice Cullen. És…vámpír, de gondolom, ezt már tudod. Vagy nem? Nem baj, most már tudod. – totálisan sokkolt, amit mondott. A szívbaj, a rosszullét és a stroke kerülgetett egyszerre. Fel akartam ébredni ebből a rossz rémálomból, de tudtam, hogy ez nem egy álom. Sajnos tudtam. Mire tudatosult bennem, hogy mit is mondott, lassan hátrálni kezdtem, de nagyon lassan, mire elszörnyedve nézett rám. Továbbra sem szólaltam meg, csak arrafelé hátráltam, ahonnan jöttem, de ekkor meg egy valakibe beleütköztem, de ő már korántsem volt ilyen hideg. Az ő bőre is szinte lángolt a forróságtól már. Nem mertem hátrafordulni, de tudtam, hogy meg kell tennem. Csigasebességgel tettem egy 180 fokos fordulatot, minek következtében szemben találtam magam Jake-kel. Tekintetem riadt volt, az övé pedig értetlen. Szúrós pillantást vetett Alice-re, mire az csak cuppogott.

-Nem megmondtam, hogy ne ijesztgesd Elenát?! – szuper. Még ismerik is egymást. Nekem itt befellegzett. Mik ezek?! Jézus úr isten. Ez velem miért történik? Már teljesen belegabalyodtam, hogy mi is folyik jelen pillanatban körülöttem. Mikor Jake-re néztem, tekintete furcsa volt. Látszott rajta, hogy tudja, hogy mit is gondolok. De igazából nem gondoltam semmit, csak próbálkoztam gondolatokat összerakni magamban, de egyáltalán nem állt össze a kép. Jake Alice-re nézett majd ismét rám és megfogta egyik karomat.

-Gyere, mindent elmagyarázok. Bár, jobb lenne, ha mindenki itt lenne. Legalábbis a falkából igen. – micsoda?! Falka?! Milyen falka?! Az agytekervényeim megállás nélkül dolgoztak azon, hogy a kapott információkat fel tudjam dolgozni, de mind hiába. Mikor már az ájulás kerülgetett hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó. Odanéztem és láttam, hogy Paul és a haverjai azok. Valószínűleg sikerült megnyugodnia, mert arca már jóval kisimultabb volt, mint amikor elment. Tekintete hirtelen zavart lett, egyből Jake-re nézett. Nem tudom, hogy ő milyen képet vágott az egészhez, mert háttal álltam neki, ugyani ott volt Ő is. Egyből magával ragadott igéző tekintete, nem is bírtam másra koncentrálni. Azt hittem, menten rosszul leszek. A bátyám valami furcsa lény. Az a csaj vámpír. És itt van álmaim pasija. Csak arra gondoltam, hogy bírd ki Elena, bírd ki Elena, nem eshetsz előtte össze. Az Alice nevű csaj hirtelen előugrott és szóra nyitotta a száját.

-Még azt sem mondtátok el neki, hogy vérfarkasok vagytok? – na itt telt be a pohár. Paulra néztem és abban a pillanatban összerogytak lábaim. Csak arra emlékszem, hogy Jake hátulról még időben elkapott és így nem zuhantam a földre. Nem voltam magamnál, csak pusmogásokat hallottam, de nem értetem azokat sem. Időnként egy-egy kezet éreztem a homlokomhoz érni vagy az arcomhoz, de nem igazán foglalkoztam vele. Néha-néha megpróbáltam egy kicsit kinyitni a szemem és akkor a srácokat láttam, igaz homályosan. Végül sikerült rávennem magam, hogy meglessem, hogy mi is történik jelen pillanatban körülöttem. Aggódó tekintetek szegeződtek rám, de én még mindig nem voltam teljesen magamnál. Megpróbáltam felülni, de egyből visszaestem, mire egy csomó kéz indult meg felém, többek között az Övé is. Megnyugtatott, hogy itt van a közelemben, de most nem akartam a szemébe nézni, mert egészen biztos voltam benne, hogy most nem lenne ez jó ötlet. Nem bírtam megállni, hogy ne vessek rá legalább egy pillantást. Arca aggódó volt, de egy kis idő után elmosolyodott velem együtt. Szemeimet lehunytam egy pillanatra, megdörzsöltem őket, homlokomat letöröltem és felültem. Most már nem zuhantam vissza és így körbe tudtam nézni. Valami feltűnt. Nem otthon voltunk, hanem egy modernebb, nagyobb és sokkal igényesebben berendezett házban. A falak fehérek voltak, minden pontosan volt elhelyezve. Értetlenül néztem körbe, mire Paul mellém guggolt és magyarázni kezdett.

-Most egy barátunk házában vagyunk. Nemsokára te is megismered dr. Cullen-t és a családját. – mosolya bíztató volt, de én még mindig nem tudtam, hogy mi is történt pontosan az elmúlt nem is tudom, hogy hány órában.

-Ömm…Paul! Mi történt? – a fejem hirtelen sajogni kezdett, ezért gyorsan oda is kaptam. Az egész lüktetett, de nem tudtam, hogy miért

-Hát, elájultál, mikor elkezdtük volna magyarázni, hogy mi is folyik körülötted. Aztán meg idehoztunk, hogy a doki megvizsgáljon, hátha történt valami, de csak egy kis sokkhatás ért. – mi az, hogy kis?! Elment az eszed?! Azt hittem, ott van végem. Ha most hallotta volna a gondolataimat, tuti, hogy ki lett volna. De szerencsére nem hallotta, de egy idegen mögülem felnevetett egy kicsit. Egy lassú mozdulattal megfordultam és kilenc idegent láttam magam mögött, köztük az Alice nevű lánnyal. Mind falfehérek és szoborszépségűek voltak. Párokat alkottak, de az feltűnt, hogy aki felnevetett két női alakot ölelt magához. Azt gondoltam, hogy az egyik valószínűleg a lánya, mert nem tűnt első ránézésre annak a típusúnak, egyszerre több lánnyal is jár. Arcomon még mindig az értetlenség jelei voltak láthatóak, de hirtelen teljesen megnyugodtam és ellazultam. Az összes fehér bőrű alak kissé elmosolyodott. Paul megfogta a vállamat, mire az arcomon egy kába mosoly jelent meg. Erre a bátyám halkan felmordult és tekintetét az Alice mellett álló, szőke hajú srácra vetette, de amilyen gyorsan felmordult, olyan gyorsan le is higgadt. Egy kéz ért a vállamhoz és egy kedves arcot láttam hirtelen magam előtt.

-Szervusz Elena! Én dr. Carlisle Cullen vagyok, ez pedig itt a családom. A feleségem, Esme, a gyerekek pedig Rosalie, Emmette, Edward, Bella, Nessie, Jasper és Alice, de vele már találkoztál tegnap. – mi? Már másnap van? Jézusom…

-Hallom, Alice tegnap egy kissé megrémisztett. – kezét még mindig vállamon tartotta, amit egyáltalán nem bántam, mert ez megnyugtatott.

-Kissé…

-De most szeretnénk mindent elmagyarázni.

-Már előre félek… - stílusom eléggé flegma volt, de mégiscsak tegnap „berontott” hozzám egy vámpír nem? Szerintem így nagyjából érthető is. Körültekintettem, Paul leült mellém a kanapéra, a többiek pedig a szemközti kanapén foglaltak helyet vagy éppen állva maradtak.

-Akkor kezdjük is. – Carlisle vette magához a szót. –Ne ijedj meg, de a családom vámpír. A bátyádék pedig vérfarkasok. Pontosabban quilute-ok és alakváltók, de vérfarkasok. Ezért is forró a bőrük. Ez amolyan farkasos dolog. Amikor átváltoznak nem közönséges farkasokká változnak, mert azoknál sokkal-sokkal nagyobbak, gyorsabbak és erősebbek. De most akkor rólunk is pár szót. Szóval…vámpírok vagyunk. A családom a többi vámpírral ellentétben tartóztatja magát az emberi vértől, csak állati vérrel táplálkozunk. Egyeseknek különleges képességük is vannak. Edward gondolatolvasó, de Bella kivételes ebben, mert az elméje köré képes egy falat húzni és így még a Volturi ereje sem képes rá hatni. Jasper képes az érzelmeket befolyásolni, Alice pedig képes meglátni a jövőt. Nagyjából ennyi, amit feltétlen tudnod kell, de ha van kérdésed, akkor tedd fel nyugodtan, mert ha tudunk, akkor válaszolunk rá. – hirtelen annyi gondolat öntötte el az agyamat, hogy az csak na. Már kezdett összeállni a kép. A farkasok bőre bronz és forró, a vámpíroké fehér és hideg… Ezután több kérdés fogalmazódott meg bennem, de legfontosabb számomra az volt, hogy én is farkas leszek-e? Mielőtt még szóra tudtam volna nyitni a számat Jared egyből hozzáfűzött egy mondatot.

-És nem is nagyon csipázzuk egymás szagát. – valamennyien halk kacsagásba kezdtek, de én nem tartoztam közéjük. Ahogy magam elé tekintettem, megláttam Őt. Próbáltam nem Rá koncentrálni, de nem ment. Megbabonázott. Pulzusom az egekbe szökött. Egy gyors mozdulat és már ismét Carlisle tekintete volt előttem.

-És akkor…én is…farkas leszek? – hangom elhaló volt, féltem a választól. Szememet le is hunytam, hátha úgy könnyebb lesz. Nem akartam farkas lenni…semmiféle képen sem.

-Nem biztos. Az esély meg van rá, de arra is, hogy nem alakulsz át. – a doki válasza megnyugtatott. Illetve az esély, hogy nem leszek farkas nyugtatott meg.

-És mi az a Volturi? – látszódott Cralilse-on, hogy gondolkodott, hogy hogyan is fogalmazzon, ami egyszerű és érthető.

-A Volturi a fajtánk királyi családja. De erről majd bővebben, ha szükséges. Egyenlőre elég ennyit tudnod róla. – na kösz. Most aztán sokat tudtam meg. Na de nem is foglalkoztam vele, mert tekintetem ismét Rá tévedt, de most már nem koncentráltam arra, hogy ne nézzek rá, pont ellenkezőleg. Szemem sarkából csak annyit láttam, hogy mindenki kimegy, Paul is felállt mellőlem követve a többieket és csak mi maradtunk ketten a helyiségben. Mi. Mi ketten. Senki más, csakis kizárólag mi. A tudtat, hogy kettesben vagyok vele forrósággal öntött el. Nagy volt a kísértés, hogy felálljak és odamenjek hozzá, de ő megelőzött. Határozott léptekkel közeledett hozzám, de a szemét nem vette le rólam. Leült mellém és egymás felé fordultunk. Megtörtént, amire vártam már egy ideje…Hozzám szólt.

-Szia! – arca nem volt messze az enyémtől, ezért éreztem meleg leheletét, amibe beleremegtem egy kicsit. Élveztem ezt a pillanatot. Selymes hangja simogatta a lelkemet szó szerint. Tudtam, hogy ahhoz, hogy halljam még a hangját nekem is meg kell szólalnom, de képtelen voltam. Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen…

//Paul szemszöge//

Mikor a srácokkal és Cullenékkel kimentünk, tudtuk, hogy így egy kicsit megismerhetik egymást. Ennek örültem, mert gondoltam, hogy ettől El is jobban lesz egy kicsit.

-Tesó, a húgod bevésődött! Tök király! – Jared nagyon lelkes volt, de ő mire nem az? Én is tudtam, hogy ez „tök király”, de ahogy a húgomat elnéztem, ez egy kis időbe bele fog neki telni, hogy fel is fogja. Ahogy körbenéztem mindenki lelkesen mosolygott, mire az én szám is mosolyra görbült…

na? hogy tetszik? :D :D ^^