8. fejezet - Nem ezt érdemli...

//Elena szemszöge//

Másnap a telefonomra keltem. Ránéztem az órára és még csak 9 óra volt. Ráadásul szombat. A telefont a kezembe kaptam és láttam, hogy 21 nem fogadott hívásom volt. Ezután jött egy SMS is. Megnyitottam és először a nevet néztem meg. Nagyon meglepődtem…Nem gondoltam volna, hogy Piper ezek után még ennyire „hiányolni” is fog. Nem érdekelt, a telefont a földre dobtam és próbáltam visszaaludni. Szándékomat csak a mobilom folytonos csengése zavarta meg elég sűrűn. A végén már dühömben odatrappoltam a földön heverő telefonra, ránéztem a képernyőre, hogy még mindig ő-e az és mikor megállapítottam, hogy  Piper keres, beleordítottam a telefonba.

-MIT AKARSZ MÁR? HAGYJ BÉKÉN, NEM ÉRDEKELSZ! – hangomban valószínűleg érezte a dühöt és a csalódottságot. Csalódott voltam, mert Piperrel egész jóban voltunk és most meg kiderül, hogy az apámmal van. Piper volt az az ember, akinek mindent elmondhattam. Ő volt a „lelki szemetesládám”, de úgy tűnik, hogy most már minden oda. Oda a bizalom, oda a barátság.

-El! Meg kell hallgatnod! Ez nagyon fontos! És kérlek, ne tedd le e telefont!

-HÁNYSZOR MONDJAM MÉG EL, HOGY NEM ÉRDEKELSZ? – ezzel le is csaptam a telefont és visszamentem az ágyamba. De a mobilom ismét közbeszólt. Ránéztem, megint ő volt. Vártam egy kicsit, hogy lenyugodjak, majd felvettem a készüléket és – immáron nem ordítozva – beleszóltam.

-Igen? De gyorsan, mert nem érek rá! – türelmetlenül jártam fel alá a szobámban várva, hogy ki is nyög valamit a kis átkozott.

-Sajnálom, hogy apáddal én… - nem fejezte be a mondatot, amire én egy kicsit, sőt nagyon begurultam.

-Te? Mit te? Ha már megtetted, akkor mond is ki! Legyen benned annyi, hogy fel mered vállalni a tettedet, és ne próbálj meg sehogy sem kibújni alóla, és ne bújj apám mögé se, főleg ne előlem!

-Tudom, hogy nem tehetem. Szóval sajnálom, hogy lefeküdtem apáddal többször is. – az utolsó két szó nálam kiverte a biztosítékot. Anyám nem ezt érdemelte. Mindent megcsinált. Apám csak csicskáztatta és mindig egyből pattant, ha kért valamit, minden kívánságát teljesítette az első kérésre. Apám mindig is kicsapongó volt, de ennyire nem.

-Gratulálok…Szánalmasak vagytok mindketten apámmal. Jah és mondd meg neki, hogy egy taxival küldöm a cuccait.

-Itt még nincs vége! Most jön a lényeg! – valami azt sugallta, hogy Piper most valóban valami fontosat akar mondani, de elhallgatott és ahányszor el akarta kezdeni, abbahagyta.

-Mondd már!

-Apád el akarja tüntetni az útból anyádat! És utána téged is! – egyből értettem a célzást. Most hálás voltam Pipernek, hogy elmondta ezt. Úgy látszik, a történtek ellenére mégis lehet benne bízni…egy kicsit.

-Köszönöm. – hangom elhaló volt, de valószínűleg hallotta még. Gyorsan lecsaptam a telefont, és az ágyra dobtam. A szekrényemhez rohantam. Felvettem egy ülepes farmert, egy fekete hosszú ujjút és egy szürke pulcsit. Aggódva néztem a tükörbe, teljesen szét voltam esve. Felkaptam egy nagy táskát, és pakolni kezdtem bele a cuccaimat olyan sebességgel, ahogy tudtam. Nem fértem bele egy táskába, ezért elővettem még egyet. Ide már a tisztálkodó szerek, fésűk stb.-k kerültek, meg az elektromos dolgaim. Ránéztem az órámra, ami 11-et mutatott. Apa szombatonként 12 kor szokott hazaérni. Sietni kellett.Telefonomat zsebre vágtam sietősen elindultam a lépcső irányába. Lerohantam a földszintre, ahol anyu éppen a TV-t nézte. Belebújtam a cipőmbe és a táskákat kivittem a kocsiba, de íziben. Anyu értetlenül nézett rám.

-Ülj le! Nincs sok időnk, mert egy 20 perc múlva indulnunk kell!

-De mégis hova? Minek annyi cucc? Hova készülsz menni? – teljesen értetlenül ült velem szemben. Tudtam, hogy nem ezt érdemli, de el kellett neki mondanom. Gyorsan összeszedtem a gondolataimat és belevágtam.

-Apu megcsal téged, és el akar tüntetni az útból, aztán engem is! – alig bírtam kimondani a szavakat, mert tudtam, hogy anyu össze fog roppanni. Szemei könnybe lábadtak, mikor tekintetét rám emelte. Alig bírtam a szemébe nézni. Pár másodpercig kínos csönd jött létre a helyiségben, de ez a pár másodperc óráknak tűnt. Könnyeit letörölte, szipogott egyet-kettőt, majd határozottan rámnézett.

-Elmegyünk innen! Csomagolok és indulunk! Segíts pakolni! – anya mindig is egy kis kedves és nyugodt teremtés volt, de úgy tűnt, hogy ez már neki is sok. Elviselte, hogy apa néha kicsapong, mert szerette, de ez valószínűleg már több a soknál…jóval több.

Berohantunk mindketten a hálóba, anyu is elővett egy bőröndöt és én is. Ő a ruhákat csomagolta, én pedig a kütyüket, fürdőszobai dolgokat és az ékszereket. Hamar végeztem, kivittem a cuccokat a kocsiba. Anyu még pakolt, én a konyhába mentem. Lekaptam a polcról két üveg vizet és csináltam egy-egy szendvicset, hátha megéheznénk útközben. Ezeket gondosan, de sietősen becsomagoltam, és szintén az autóba raktam. Fél 12 volt, amikor anyu kilépett a házból és becsapta maga mögött az ajtót. Odarohantam hozzá, a bőröndöt elvettem tőle és bedobtam a csomagtartóba. Elővette a kocsi kulcsot, majd mindketten helyet foglaltunk a járműben. Anyu a vezető ülésen ült, én az anyósülésen. A motorokat beizzította és egy szempillantás alatt kiállt a garázsból. Arcát fürkésztem, mikor láttam a legördülő könnycseppeket. Előkutattam a zsebem mélyéről egy zsebkendőt, majd letöröltem arcáról a sírásra utaló jeleket. Köszönetét csak egy mosollyal fejezte ki, de nekem ez is elég volt ahhoz, hogy megértsem, hogy mit akar vele jelezni. Útközben nem nagyon szóltunk egymáshoz, én zenét hallgattam, ő pedig vezetett. Néha-néha úgy tűnt, hogy mindjárt elbóbiskolok, de meg tudtam állni egy darabig, aztán magával sodort az álom.

Mivel egyfolytában arra gondoltam, hogy mi lesz, ha apa rájön mindenre, ezért ezt is álmodtam. Az álmomban nem tudtunk elég gyorsan összepakolni és apa hazaért. Azt kérdezgette, hogy hova készülünk, meg, hogy minek pakolunk, míg végül anya elmondta. Rettentően megijedtem, hogy mit fog tenni ezek után. A konyhába rohant és egy késsel támadott anyunak. Nem bírtam mozdulni, valami visszatartott. Anyu teste a földre hullott és tiszta vér volt. Még mindig nem bírtam mozdulni. Most felém közeledett. Motyogott valamit, de nem értettem tisztán. Mikor belém akarta vágni a kést, véget ért az álmom.

Egy nagy kátyú miatt ébredtem fel, ziháltam. Anyu aggódva nézett rám, de megnyugtatta, hogy semmi bajom.

-Minden oké, te most inkább próbálj másra gondolni, és a vezetésre koncentrálni. Oké? – válasza csak egy kis bólintás volt, de ez is elég volt.

-Amúgy anyu. Kérdezhetek valamit?

-Persze kicsim. – hangja remegett, alig hallottam. Eleinte nem akartam kérdésekkel terhelni, de ha már belekezdtem, akkor be is akartam fejezni.

-Hova megyünk? – nagyon kíváncsi voltam, hogy hova vezet utunk, mert szerettem volna magunkat biztonságban tudni, de legfőképpen anyut. Az ő biztonsága most fontosabb volt mindennél.

-Én Forksba.

-Hogy érted azt, hogy te Forksba? Ugye én is? – nagyon meglepett határozottsága. Nem tudtam mire vélni az egészet. Ő Forksba? És én?

-Te a bátyádhoz mész, Paulhoz. – Paul! Már nagyon szerettem volna vele is találkozni, de nem így. Nem ilyen körülmények között. De csak arra gondoltam, hogy milyen elképedt fejet fog vágni, amikor megérkezünk.

-De neked nem szabad egyedül lenned! Neked biztonságban kell lenned. Nem mehetsz oda teljesen egyedül! Megőrültél?

-Nem leszek egyedül, én Sharon-hoz megyek. – válasza megnyugtatott, bólintottam egyet. Az út többi része unalmasan telt, nem nagyon szóltunk egymáshoz. Mikor La Push-ba értünk megcsapott a szellő, ami a tenger illatát sodorta magával. Újra itthon.

Benéztem a régi házunk ablakán, ahol rengeteg férfialakot láttam. Az egyik egyből kirohant a házból, ahogy észrevett. Paul volt az. Egymás felé rohantunk és olyan szorosan öleltük egymást, ahogy csak tudtuk. Felemelt és megpörgetett párszor. Vörös hajam a széllel kezdett táncolni, de a koreográfiának az lett az eredménye, hogy egy szénaboglya került a hajam helyére. Az rögtön feltűnt, hogy bőre rettentően forró. És ráadásul tél volt és nem volt rajta póló sem. Valami nagyon gyanús volt. Amikor odarohant anyuhoz még több hasonlóan lenge öltözetben lévő fiút véltem felfedezni. Anya és Paul odaléptek hozzám, mire Paul aggódó hangon szólalt meg.

-Mi történt? – tekintete zavaros volt, de nem tudom miért. Cikázott ide-oda köztem és anyu között fekete szempárja.

-Majd El mindent elmesél, de nekem sietnem kell, mert…mert kell. – a cuccaimat Paul segített kipakolni a többi sráccal együtt. A nappaliban ledobtuk a táskákat, majd már mikor felmenni készültem a régi szobámba Paul megfogta a vállamat és visszahúzott.

-Várj, előbb ismerd meg a srácokat. – már azt hittem, hogy mást fog mondani, mert nem voltam olyan állapotban, hogy a történtekről tudjak beszélni. Kérésére visszafordultam és leléptem a lépcsőről.

-Ő itt Embry, Quil, Jared, Jake, Leah és Sam. Azt nem tudom, hogy Steh hol van, mert már rég itt kéne lennie. Srácok ő itt a húgom, Elena. – kedvesnek tűntek, mindannyiukkal kezet fogtam. Arcukon széles vigyor ült, ami engem is egy kicsit jobb kedvre derített. Fogalmam sem volt róla, hogy ki az a Steh, de rá se hederítettem. Paul ismét felém fordult és faggatózni kezdett.

-Mi történt? Otthon valami? Anyu és apu összevesztek vagy mi? Mond már hugi?! – na ez viszont nem tett jót a hangulatingadozásomnak. Sőt, nagyon rossz kedvem lett tőle. Sóhajtottam egyet és mivel ezt nem így akartam közölni vele, hogy itt vannak ők is, ezért csak megöleltem és felmentem a régi szobámba.

-A cuccaimért majd lejövök. – lassan vonszoltam fel magam az emeletre, erre is alig volt erőm, nem hogy felcuccolni. Benyitottam a szobámba és megállapítottam, hogy minden a régi volt. Kivéve az ágy, mert már egy normális franciaágy volt a kiskori ágyam helyén. Pár pillanat múlva Paul mellettem termett az összes cuccommal és ledobta őket…a gitárommal együtt.

-Eszednél vagy? – lentről csak nevetést hallottam, de Paul ahogy kinézett az ajtón, egyből abbahagyták.

-Holnap mindent megbeszélünk hugi, oké? – bólintottam, mire kérésemre kiment a szobámból. Nagyjából kipakoltam, amikor hallottam, hogy valaki érkezik. Seth nevét mondtk többen, ebből következtettem, hogy ő jött. Hajtott a kíváncsiság, ezért kikukucskáltam az ajtón, mire mindenki rám szegezte tekintetét és Ő is…






vélemények? ^^ :DD