18. fejezet

hát igen....egy ideje nem volt friss, amiért bocsánat, de ballagás, vizsgák, meg beteg is vagyok :$ még a jövőhetem lesz ilyen húzós, de utána szabad vagyok és ígérem, hogy rendesen fogom hozni a fejezeteket :D
Puszi: Vii^^






//Elena szemszöge//

Élveztem azt, hogy velem van. Élveztem minden egyes pillanatot. Kezével végigsimított egyet az oldalamon, aztán a karomon, aztán pedig a combomon is. Kellemes bizsergés futott át az egész testemen. Egy darabig csak néztünk egymás szemébe és…és…megcsókolt. 

Behunytam a szemem, de nem viszonoztam rögtön, de végül nem tudtam ellenállni, ahogy megéreztem csókjának édes ízét. Ajkain szinte előre megtervezett koreográfia szerinti táncot jártak. Egyre hevesebb és hevesebb csókokkal kezdett bombázni, amit én ellenkezés nélkül hagytam. Csókja édesebb volt, mint bármelyik méz. Legalábbis számomra. Ez a pillanat egyszerűen tökéletes volt. Túl tökéletes. Ő és Én együtt. Nem is tudom, hogy mennyi idő telhetett el, amikor nyelve bebocsátást kért számba, én pedig készségesen engedtem. Egyik kezével átfogta csípőmet, ezzel közelebb húzva magához, másik kezét pedig fel s alá járatta gerincemen. Átkaroltam nyakát, majd beletúrtam hajába, ami láthatólag tetszett neki, mert éreztem, ahogy néha bele-belemosolyog a csókokba. Ismét eltelt valamennyi idő, amikor már áttért a nyakamra. Még mindig csukva voltak szemeim. Fejemet hátradöntöttem és hagytam, hogy tegye, amit tesz. Elkezdett lejjebb haladni, de ezt már nem engedtem. Megfogtam a vállát és finoman próbáltam eltolni, de ez hatástalan volt.

-Seth. – hangom kérlelő és halk volt. Egyből leállt szerencsére. Adott még egy forró csókot ajkaimra, majd elhúzódott.

-Sajnálom. – választ nem adtam, csak halványan elmosolyodtam és megráztam a fejemet.

-Huhh…

-Mi az? Ennyire rossz volt? – kérdezte kisfiús mosollyal az arcán.

-Nem, pont ellenkezőleg…mesés volt.

-Szóval…mesés? – ismét közel hajolt hozzám. Csak pár milliméter választotta el ajkainkat. Simított egyet arcomon és ismét egy csókolt lehelt ajkaimra. Pár pillanat múlva elhúzódott és komoly képet vágott.

-Mi a baj? – kérdeztem aggódva.

-Ez így nem jó. Túl könnyen megbocsátottál. Túl könnyű volt. – még mindig komolysággal volt tele a hangja. Nem értettem, hiszen azt hittem, hogy ez akarja.

-De ezt akartad nem?

-Igen, csak tudod jobban szeretek küzdeni a céljaimért. – mondta egy huncut mosollyal az arcán.

-Hát, akkor kapj el. – felpattantam és futni kezdtem a velünk szemben lévő kis park felé. Nem voltam valami gyors a cipőmnek köszönhetően, de nem is állt szándékomban versenytempóra kapcsolni. Gyerekesen futottunk egymás elől. Néha bebújtam egy-egy fa mögé megpihenni, de aztán szaladtam tovább. Mikor egy füves területre értünk, menet közben lekaptam cipőmet, ezzel könnyebbé téve a futást. Nem tudtam, hogy hová tűnt, mert ahányszor hátranéztem, nem láttam. Megálltam körbenézni. Tettem egy kört magam körül, majd mikor kiindulási helyzetembe érkeztem, Seth hirtelen elém ugrott. A szívbajt hozta rán.

-Azt kihagytad, hogy ijesztő vagy! – mondtam durcásan, miközben mellkason ütöttem.

-Vu! – próbált megrémiszteni, de elvigyorodott a végére. Közelebb hajolt, hajamat arrébb söpörte és fülembe suttogott. – Fuss! – szó nélkül rohanni kezdtem, amerre láttam. Illevte amerre láttam volna, hiszen ebben a sötétben csoda, hogy nem mentem neki valaminek. Csak futottam és futottam és futottam egészen addig, amíg egyszer csak le nem rántotta fűbe. Mivel pont egy domboldalon voltunk, ezért egy jó darabig gurultunk, de aztán már csak feküdtünk egymás mellett. Néztük a csillagokat és néha egymást. Kezét az enyém mellé csúsztatta, de nem csinált semmit. Valószínűleg arra várt, hogy én lépjek valamit, mert amikor megfogtam, rám nézett és egy féloldalas mosoly jelent meg az arcán.

-Szépek. – mondtam ezt a csillagokra értve. Fényesek és gyönyörűek voltak. Mindig is imádtam esténként a szabad ég alatt feküdni, és csak bámulni őket.

-De nálad nem szebbek. – mondta, miközben felém fordult és simított egyet arcomon. Felé fordultam és az oldalamra feküdtem, majd ő is ugyan ezt tette. Közelebb csúszott hozzám és forró csókokat lehelt formás ajkaimra. A csókjaink egyre szenvedélyesebbek és szenvedélyesebbek lettek. Végigsimított combomon és fölém helyezkedett. Miközben ajkaink heves táncot jártak, kezemet a hátán fel s alá jártattam és beletúrtam a hajába. Annyira hihetetlennek tűnt, hogy ez a pillanat is bekövetkezett. Egy pillanatra sem szakítottam el ajkaimat az övéitől egészen addig, amíg valaki…illetve valami más meg nem tette ezt helyettem. Ugyanis valami leröpítette rólam Seth-et. Teljesen megrémültem. Nem tudtam, hogy hirtelen merre kapjam a fejem, és merre nézzek. Pulzusom az egekbe szokott, megmozdulni is alig bírtam. Koppanást hallottam és morgást.

-El, fuss! – ez Seth volt. Gyorsan felpattantam és teljes erőbedobásból a közösségi ház felé kezdtem futni, ahol a bál volt. Hátra se néztem. Csattanások és puffanások hallatszottak felőlük egy kis morgással és vonyítással keveredve. Féltem, hogy netán valami baja esik Neki.

Nem kellett sokáig rohannom, mert Paul-ék és a Cullen család már velem szemben jött. Arcukon aggodalom látszódott, de ez nem volt meglepő. Nessie rohant elém. Megfogta a karomat és egy kicsit megrázott. Teljesen lefagytam. Hiszen ott volt Ő egyedül valakivel vagy inkább valamivel.

-El, minden rendben? – de én nem bírtam megszólalni. Csak néztem rá, mintha valami magyarázatot vártam volna.

-Seth…

-Tudom. De ne félj, minden oké lesz. – magához ölelt, mire én zokogni kezdtem. Volt egy olyan érzésem, hogy semmi sem lesz rendben. Féltem, hogy ez csak amolyan süket duma, amivel nyugtatni próbál, de Nessie-t ismerve akarva, akaratlanul is hittem neki.

//Seth szemszöge//

Szuper. Pont a legjobb pillanatban egy vámpír.

-El, fuss! – nem tudtam megvédeni, ami miatt egy kicsit aggódtam is, mert nem tudtam, hogy jönnek-e újabb vámpírok vagy sem. Gyorsan átalakultam farkassá és támadó pózt vettem fel. Nem láttam az idegen vámpír, aki egyszer csak oldalról jött nekem. Egy fának csapódtunk. Próbáltam fölé helyezkedni és kitaposni a belét annak a mocsoknak. Mély harapásokat ejtettem karjain, hátha attól egy kicsit észhez tér, de ő tovább támadott. Elegem lett az egészből és letéptem egyik lábát. Hangos ordítás tört fel belőle, de ekkor már Cullenék és a többi farkas is itt volt.. Emmette és Edward lefogták, hogy mi a többiekkel elintézzük. Hamar meg is voltunk vele, nem volt egy nehéz eset. Esme és Rosalie tüzet gyújtottak és a maradványait elégették. Angolosan távoztam, mert haza akartam menni…ruháért. Hát igen, az nem éppen volt nálam. Villámsebességgel rohantam haza. Összeszedtem egy farmert és egy pólót, amiket a bokámra kötöttem. Farkas alakban mentem vissza a többiekhez, mert így gyorsabb volt. Pár tíz méterre előttük megálltam, visszaváltoztam és felvettem a ruhákat. Onnan már gyalog siettek a többiekhez.

-Elena! – ő volt az első, akihez odamentem. Olyan szorosan magamhoz húztam, amennyire csak tudtam és el sem engedtem egészen addig, amíg Carlisle félre nem vont. Mindenki ott volt, kivéve Nessie és Elena, de hát ez érthető.

-Többen vannak és ez nem a Volturi. – Carlisle vette magához a szót és éreztem, hogy komolyan mondja. Viszont, ha többen vannak, akkor valószínűleg újszülött vámpírok. De hogy kerültek ide?…