17. fejezet

egy kicsit rövidke lett, amiért bocsánat, de nem akartam erőltetettre :$

// Elena szemszöge //

Iszogattam a puncsomat még egy darabig, de aztán unatkozni kezdtem. A többiek még mindig táncoltak. Egy kis ideig üldögéltem még, aztán odajött hozzám valaki.

-Szabad egy táncra?…

-Jace! – nagyon megörültem neki. Gyorsan le is raktam a poharamat és karjaiba ugrottam. Szorosan magamhoz öleltem, amit viszonzott. Egy darabig még így álltunk, aztán valaki a vállamat kocogtatta.

-Kopp-kopp!

-Tina! – megfordultam és őt is egy kis ideig a karjaimba zártam. Annyira jó volt, hogy itt voltak a barátaim. – Hát ti? – kérdeztem nagy meglepődöttséggel.

-Az egész város itt van. Bár furcsa, mert a bátyádék a terem egyik felében mászkálnak csak, azok – mondta, miközben Cullenék felé mutatott -, pedig a másik felén. Nem bírják egymást vagy mi?

-De, egész jól megvannak, csak… - hoppá! Hát azt mégsem közölhettem velük, hogy a tesómék vérfarkasok, Cullenék pedig vámpírok és nem léphetik át a határt. Gyorsan ki kellett találnom valamit. - …nem tudom.- zavarodottan mosolyogtam Jace-re, próbáltam jól füllenteni. Szemem sarkából láttam Jaspert, aki épp Jace-t nézte. Fuh, király. Tudtam, hogy mire készül Jasper. Hálásan rámosolyogtam, majd tekintetemet visszatereltem Jace és Tina irányába.

-Szóval…szabad egy táncra? – kérdezte Jace, miután köszörült egyet a torkán. Kezét úriember módjára tartotta előttem, amibe belehelyeztem az enyémet.

-Természetesen szabad. – elmosolyodtam. Pont kezdődött egy szám, amikor táncolni kezdtünk. Lassan lépegettünk, nem siettünk sehova. Fejemet végül Jace mellkasára hajtottam. Gondolkozni kezdtem, hogy milyen érzelmek kavarognak bennem, de nem tudtam rájönni. Folyton csak Seth és Jace járt a fejemben, próbáltam rájönni, hogy mit érzek irántuk. Azt sikerült magamban tisztáznom, hogy Jace csak egy nagyon jó barát, de, hogy Seth-tel mi a helyzet…na erre nem tudtam a választ. Ehhez Seth is kellett volna, de került engem, ami miatt aggódtam is. Nem kicsit aggódtam. Bár, akárhányszor eszembe jutott Ő, Lisa képe is mellé társult. Én már nem értettem semmit, hiszen igaz, hogy csak fél füllel, de hallottam, ahogy valami bevésődésről beszélgettek és elég komolyan hangzott. De, csak lehet, hogy én akartam, hogy komolyan hangozzon. Lehet, hogy Seth-nek már akkor sem jelentettem semmit és lehet, hogy csak játszott velem. Már, ha egyáltalán játszott. A gesztusai, a mondatai, a viselkedése…nekem egyből az jött le, hogy akart valamit. Megint én voltam a hülye, mint mindig.

Még egy darabig táncoltunk, egészen pontosan a szám végéig, aztán Jace szólt hozzám.

-Azt hiszem, én most átadlak valakinek. – Paul állt mögöttünk. Elmosolyodtam, majd teljes testemmel szembe fordultam vele. Megfogtam kezét és vállát, bár utóbbit alig értem fel, s amint elindult a zene, táncolni kezdtünk. Vele is lassan lépkedtem csak szinte, bár ő néha próbált gyorsabb tempóra kapcsolni, de amikor látta, hogy sehogy se fog tudni rávenni, feladta. Vett egy mély levegőt, finoman eltölt magától és megfordított. Na, ezt nem kellett volna, ugyanis szemben találtam magam Seth-tel. Vettem egy nagy levegőt, majd szúrós tekintetemet rászegeztem. Visszafordultam, de Paul már nem volt mögöttem. Durcásan visszafordultam és cseppet sem kedvesen néztem Seth-re, mire ő megfogta a kezem és magához húzott. Szívem azt súgta, hogy élvezzem, hogy ott lehetek Vele, de az eszem pedig azt, hogy lökjem el. Utóbbira hallgattam és eltávolodtam tőle. Megfordultam és elindultam a barátaim felé, amikor hirtelen csuklón ragadott és visszarántott. Most viszont már a szívemre hallgattam. Megfogta derekam, és lassan lépegetni kezdtünk. Mélyen szemeibe néztem, de már nem összeszűkült szemekkel, hanem teljesen elolvadva.

-Sajnálom…hülye voltam…mindent elrontottam…én…nagyon sajnálom. – mondta, és látszott rajta, hogy tényleg teljesen komolyan gondolja. Kiskutya szemekkel nézett rám, mire én halvány mosolyra húztam ajkaimat.

-Én is hülye voltam.., - épp folytatni akartam, amikor félbeszakított. Egyik ujját az ajkaimra helyezte, ezzel csitított el.

-Dehogy is! Én voltam féltékeny…

-Állj! Te féltékeny voltál? – bár, mondjuk jogosan. Ezt a gondolatot csak magamban tettem hozzá. Magamon éreztem Edward komoly tekintetét, és kiderült, hogy tényleg engem néz. Átnéztem Seth válla fölött és megláttam azokat a szempárokat. Tudtam, hogy semmi okom nem volt rá, hogy féljek, de most először megrémisztett. Ejha…

-Igen, mert…mert…én…szeretlek. Én…megőrülök érted, én nem akarlak elveszíteni soha egy percre se! – olyan édes volt. Miközben beszélt hozzám, végigsimított egyet arcomon és egy tincset is arrébbsöpört. Nem bírtam hozzáfűzni semmit se. Egy hang sem jött ki a torkomon. Annyira komolynak tűnt, hogy elhittem, mert el akartam hinni.

-Gyere velem. – megfogta a kezemet és elkezdett az ajtó felé terelgetni. Kimentünk a helyiségből, egészen az épület mögött lévő kis parkig. Ott kerestünk egy padot, ahova leültünk. Olyan jó érzés volt újra Vele lenni. Egyik kezemet magam mellé fektettem, lábaimat pedig keresztbe raktam. Közelebb csúszott hozzám és ujjaival babrálni kezdett az én ujjaimmal. Elmosolyodtam, majd ránéztem, de ő valahova a távolba meredt.

-Gondolom látni sem akarsz igazán. – hangjából keserűség csengett ki. Kérdő tekintettel rám nézett, mire én csak felvontam a szemöldököm.

-De Lisa…

-Nincs Lisa! Csak Te és Én. – felém fordult és közel hajolt hozzám, de én elhúzódtam. Nem értettem, hogy most akkor is is van Lisával.

-De hogy érted, hogy nincs Lisa?

-Úgy, hogy nekem Te, csakis Te számítasz. Lisával tisztáztam mindent. Igaz, hogy látni sem akar, de…Érted megérte… - ismét közel hajolt, de most már nem távolodtam el tőle. Sőt, élveztem a közelségét. Élveztem azt, hogy velem van. Élveztem minden egyes pillanatot. Kezével végigsimított egyet az oldalamon, aztán a karomon, aztán pedig a combomon is. Kellemes bizsergés futott át az egész testemen. Egy darabig csak néztünk egymás szemébe és…