Felvettem a kabátot, majd elindultam az ajtó felé, mert már furdalt a kíváncsiság, hogy mi lehet ott kint. Mikor kiértem, valóban esett a hó, de nem láttam semmit és senkit. Zsebre dugtam a kezeimet és úgy sétáltam tovább. Már kezdtem azt hinni, hogy tök értelmetlen volt kijönnöm és itt fagyoskodnom, amikor egy forró kéz ért a vállamhoz. Lassan megfordultam, és amikor megláttam, hogy ki az, hatalmas kő esett le a szívemről. Itt állt velem szemben épen és egészségesen életem szerelme. Nem tudtam elhinni, hogy semmi baja sincs, hiszen tegnap még ott feküdt bent a padlón vérezve. Értetlenül néztem rá, mire Ő azzal a szokásos édes mosolyával rám vigyorgott. Hát, én azt hittem, ott olvadok el a látványtól, persze, csak képletesen. Mikor szóra akartam nyitni a számat, ujját az ajkaimra helyezte és lecsitított.
De nem ám azt hinni, hogy ebben a fejezetben is csak dúl a láv majd. :P
Szia!
VálaszTörlésMár alig várom a következő fejezetet ^^*.*
De mikor fogod már hozni? *.* Már izgulok, hogy mi lesz :)
pusziii
Hamarosan, hamarosan ;)
VálaszTörlésDe lehet, hogy az lesz, hogy szerda-csütörtök felé jön és az viszont hosszúkásnak ígérkezik majd ;)
A türelem rózsát terem :D