3. fejezet - Magyarázat...

// Elena szemszöge//

Zihálásom egy kicsit már csillapodott. A szememet lehunytam, megpróbáltam aludni. Hallottam, hogy Esmee és Carlisle motyog valamit, de nem értettem, hogy mit. Próbáltam elaludni, de mintha elfelejtettem volna, hogy hogyan is kell. Még mindig be voltam takarva mellkasig. Szememet kinyitva láttam, hogy már nincsenek mellettem. Felültem, de azzal a mozdulattal vissza is dőltem. Erőtlenül, sebezhetően feküdtem ott. Fejemet balra fordítottam és láttam, hogy a Nap lemenőben van. Tetszett ez a látvány, újnak gondoltam, de valószínűleg erre sem emlékszem már. Ismét az alvással próbálkoztam, de valahogy nem akart sikerülni. Kívántam, hogy egy kicsit a mély tudatlanságba vesszek, de valahogy az agyam megálljt parancsolt. Egy darabig vártam a csodára, de ez sem segített. Kintről nem hallottam semmi egyebet, csak az üvöltő csendet. Igaz, hogy nem voltam ott, de már nekem is kínos volt. Eleinte azt gondoltam, hogy azok az alakok, akik benéztek hozzám, már nincsenek itt, de valami azt sugallta, hogy mégis. Éreztem a jelenlétüket. Egy darabig még feküdtem az ágyon és néztem a tájat. Besötétedett. Órákig csak mozdulatlanul bambultam ki a semmibe. Észrevettem egy faliórát az ajtó felett. Sötét volt és azt hittem, hogy nem fogom látni, de láttam. Háromnegyed tizenkettő volt. Mindjárt január másodika. Ez a dátum valamiért ismerős volt, de hogy miért, azt passzolom. Fel is keltem, hátha van valami a zsebembe, de csak egy térdig érő fehér hálóing volt rajtam, mely felvette alakom formáját. Volt az ágyam mellett egy papucs is, amit gyorsan lábamra húztam, bár nem volt hideg a padló, de hát mégis csak legyen valami a lábamon, és ne mezítláb mászkáljak. Lassan közelítettem meg a barna ajtót. Finoman volt csiszolva, látszott rajta, hogy precíz munka eredménye. A kilincs is finoman formált volt, pont beleillett a kezembe. De amíg odaértem, az egy kész évszázad volt számomra. Hol csak összecsuklott a lábam alattam, hol én akartam visszafordulni, hol pedig nem bírtam megmozdulni. De végül elértem az ajtóhoz és belemarkoltam a kilincsbe, amit le is nyomtam egy lassú mozdulattal. Innen már nincs visszaút, ki kell mennem. Muszáj. Meg kell tudnom, hogy mi történik velem. Erőt vettem magamon és mélyen beszívtam a levegőt a tüdőmbe, majd megmozdítottam az ajtót. Először csak egy kicsit, majd teljesen kitártam. Ahogy sorra előtűntek az alakok, egy furcsa érzés futott végig rajtam. Szomjas voltam…vagy éhes…vagy mindkettő egyszerre. De emellett egy érdekes bűz is megcsapta az orromat, ami elég erős volt. Rájöttem, hogy mi is váltotta ki belőlem ezt a furcsa szomjúságérzetet. Egy nő állt ott. Arca sebzett volt, haja fekete. Csak álltam és farkasszemet néztem vele. Késztetés éreztem arra, hogy rá kell vetnem magam. Éreztem, hogy valami megváltozik bennem. Valami megvadított. Ez nem én voltam. Egy pillanat alatt a nőre ugrottam, szám a nyakához közelített, de egy erős kéz lerántott róla, a falhoz csapódtam és szilánkok álltak a hátamba. Ismét felé ugrottam, de immáron már két rézbőrű állta az utamat, de végül átverekedtem magam rajtuk. A nő teljesen meg volt rémülve…én is, de ezt valahogy nem tudtam kimutatni. Valami eluralkodott rajtam, teljesen megszállta az elmémet. Carlisle lépett oda mellém és ő ráncigált le az áldozatomról. Leszorított a kanapéra, nem engedett mozdulni sem.

-Sam, Embry vigyétek innen Emilyt. – szóval Samnek és Embrynek hívják a két rézbőrűt. De azt még mindig nem tudtam, hogy melyikkőjük melyik, de ez nem is nagyon érdekelt. Pár percig megfagyott a levegő, csak a szuszogásomat lehetett hallani. De végül lenyugodtam, izmaim elernyedtek, hátradőltem. Egy srác ült mellettem, akinek szintén irtózatos bűze volt. Nem néztem rá, de a szemem sarkából láttam, hogy ő engem gusztál. Cralisle tekintete tele volt minden érzelemmel. Aggodalommal, féltéssel, szeretettel és rémülettel nem tudtam mire vélni az egészet. Hirtelen a fejemhez kaptam és eszembe jutott, hogy mit műveltem a nővel. Elszörnyedtem magamon. Ez nem én vagyok, ez nem én vagyok, ez nem én vagyok. Csak ez járt a fejemben, hogy ez nem én vagyok. Bár…arra sem emlékeztem, hogy én milyen vagyok. De biztos, hogy nem ilyen. Kérdő tekintetemet Carlisle-ra vetettem, mire könnybe lábadtak a szemeim. Nem tudtam még mindig, hogy mi folyik körülöttem, de már a szívbaj határán voltam, hogy nem mondtak egy szót sem.

-Mi történik? – hangom elhaló volt, de biztos, hogy hallotta, mert láttam a szemén, hogy a válaszon filózik. A mellettem ülő srác a kezét a vállamra tette. Ekkor már ránéztem. Különös érzés fogott el. Mindenféle érzelmek kavarogtak bennem. Bőre már szinte égetett, mire óvatosan letoltam magamról a kanapéra. Reméltem, hogy nem veszi sértésnek és így is lett. Halovány mosoly tűnt fel az arcán, mire bennem is jó érzések keletkeztek. Percekig csak a szemébe néztem. Ne tudtam levenni róla a szemem. Tekintete megbabonázott. Teljesen odavoltam érte. Hirtelen elkaptam fejem és tekintetem ismét Carlisle-ra szegeztem. Vett egy nagy levegőt és lassan szóra nyitott a száját.

-Ő itt melletted Seth. A nő, akire…rátámadtál Emily. Az idősebb férfi, aki kiment vele, az Sam, a fiatalabb Embry. Ő Rosalie, Alice Edward, Bella, Nessie, Jasper, Emette, Qiul, Jared,  Jake, Leah és…aki…mögötted áll… - amikor kimondta, hogy mögöttem áll, menten hátra is fordultam. – Ő…a …bátyád, Paul. – amikor z utolsó előtti szó elhagyta a doki száját felálltam. Megkerültem a kanapét és odasétáltam hozzá. Szemei mindent elárultak. Vágyott rá, hogy emlékezzek, de nekem nem ment. Mindkettőnk szeme könnyes volt, de végül megöleltük egymást. Szorosan magához ölelt, az ő bőre is meleget árasztott. Egy idő után ez a kellemes meleg átment kínzó melegbe. Próbáltam kiszabadulni forró öleléséből, de eleinte nem engedett. Mikor már nagyon erősködtem egy sajnálom kíséretében elengedett, mire én csak elmosolyodtam. Belőle is áradt ez a szag, majd odamentem Cralisle-hoz és félrevontam egy pár lépésre. Nem szerettem volna megsérteni a fiúkat, ezért felálltam lábujjhegyre, Carlisle lehajolt és a fülébe súgtam egy kérdést.

-Mitől van ilyen szaguk? – hangom nagyon halk volt, alig hallható, de úgy tűnik nem eléggé, mert Jared felkuncogott, de ahogy ránéztem a mellette álló Jake tarkón vágta, amire egy kis mosoly ült ki az arcomra. A doki visszarángatott a kanapéra, Edwardra nézett és ő már az előbb kiment személyek társaságában tért vissza. Ismét ott volt Emily. Ismét furcsa érzés öntött el, az illata hatására késztetést éreztem, de Carlisle elfordított a tekintetemet, most már az ő arcát fürkésztem.

-Tisztázzunk egyszer s mindenkorra mindent. Nem emlékszel semmire? Akkor most elmondok mindent. Te Elena Stewart vagy. Ő a bátyád, Paul, a többieket tudod…most már. Mi… – miközben a mi szócska elhagyta a száját köré gyűlt Rosalie, Alice, Edward, Bella, Emmette, Esmee és Nessie. -…vámpírok vagyunk…és te is az vagy most már. – Megrémültem. Összerezzentem. Köpni, nyelni nem tudtam. Ez sokkolt, de Carlisle folytatta. – És a többiek, kivéve Emilyt, pedig vérfarkasok. Pontosabban alakváltók, de reméljük, hogy hamarosan emlékezni fogsz mindenre. Ezért érzed ilyen furcsa szagúnak őket. De ez kölcsönös. Azért támadtál Emilyre, mert még újszülött vámpír vagy, de ez ilyen korban még természetes. – Carlisle mindent elmondott és közben próbáltam olyan fejet vágni, mint aki nagyon figyel, de én meg voltam rémülve. Én vámpír? Neeeem, az nem lehet…Vagy mégis? Paulra néztem, gondolván, hogy a bátyám nem hazudna nekem, de ő csak bólintott. Tehát igaz. Vámpír lettem.

-És ti miért nem támadjátok meg? – kérdésem hallatán Edward lépett felém egyet, majd átvette a szót.

-Mi már elég régóta azok vagyunk, amik. Mi lemondtunk az emberi vérről, állatok vérével táplálkozunk. Megtanultunk uralkodni magunkon és ez lett az eredménye. Nem vagyunk veszélyesek emberre. De gondolom…te is szeretnél hozzánk hasonló lenni ilyen értelemben nem? – Edward kérdésére egy gyors, de határozott bólintás volt a válaszom, mire Seth magához ölelt. Érintésére a gyomorom pillangózni kezdett. Nagyon jól esett. Nem tudtam, hogy miért vagy, hogy hogyan, de jól esett. A Cullenek egy pillantást vetettek az órára, ami éjfélt ütött. Mindannyijuk szeme csillogott, a mögöttem álló…vérfarkasok is elém jöttek. Az ő szemük is a boldogságtól csillogtak. Ekkor megláttam Emilyt. Sajnálkozó tekintetet vetettem rá, mire lemosolyodott, leült mellém és átölelt. Óriási önuralom kellett ahhoz, hogy rá ne vessem magam, de sikerült tartanom magam. Ekkor Alice pattant elő a tömegből.

-Gyere velem, adok normális ruhát. Szerintem nagyjából egy méretünk van. – kedvesen mosolygott rám, majd a többiekre néztem. Az ő szemükben is boldogságot láttam. Alice a karomnál fogva rángatott fel a szobájába. Nagyon tetszett, de nem volt időm alaposan körül nézni, mert már a kezembe is nyomott egy gyönyörű ruhát.

-Vedd fel! Meglátod csini leszel! És Sethnek is tetszeni fogsz szerintem. – értetlenül néztem rá, mire ő huncutul elmosolyodott. – Elfordulok, csak vedd fel és a hajadat is megcsinálom majd és a sminkedet is. – sürgetett, de én továbbra is csak értetlenkedtem.

-Minek az nekem, Alice?

-Majd meglátod, jó lesz, ígérem. – Ezzel gyorsan fel is kaptam a ruhát, ami valóban gyönyörű volt. Hajamat is szépen megcsinálta Alice, majd egy szelíd sminket kent az arcomra. Hamar megvoltunk mindennel, éjfél volt, amikor feljöttünk és most van negyed egy. Együtt rohantunk a lépcsőfordulóig, de ott megállított.

-Csak akkor gyere, ha szóltam. – meg is álltam a fordulóban, és amikor meghallottam Alice hangját elindultam. Amit akkor láttam, az lenyűgözött…